Helló-Belló, hálószobából popsztár

2012. 10. 15.

A Kaukázus zenekar gitáros-dalszerzője, az Erik Sumo Band frontembere most Magyar Császári Pillanatművek néven 6 számos bemutatkozó kislemezzel jelentkezik. Az első 20 letöltő belépőjegyet nyer az MR2 Akusztik című műsorába.

Császári Gergelyt a Kaukázusból, az Erik Sumo Band legutóbbi felállásából, mostanában pedig Kardos-Horváth János legújabb formációjából, a Kákettőkből ismerhetjük. Korábban a Csá, Misi, a Paganza és a Kiende zenekarokban játszott, illetve a Péterfy Bori & Love Band akusztikus műsorában is szerepelt és a Magashegyi Underground tagja is volt rövid ideig.
A Magyar Császári Pillanatművek szólóprojektként indult, aztán csatlakozott hozzá több zenész a Péterfy Bori Love Bandből, a Vodkuból, Rackajamből, illetve a Kiss Erzsi Panchan nevű formációjában is szereplő Veres Ida énekesnő. Az együttes önmeghatározása: "posztpop kamarazene". A Helló-belló egy már elkészült, hatszámos anyagot vezet fel.
Csaszi: – Kezdetben amolyan szóló produkcióként indult a dolog, ahol mindig más volt a szólista. Havonta tartottam klubesteket, ahol mindig másik barátommal zenéltem együtt. Előző zenekarom, az Erik Sumo Band „lefagyasztása” után a felszabaduló energiáimat fektettem bele, addig szórakozásként ment, ekkorra viszont volt igény, hogy csináljuk „rendesen”.
Az új zenekar rögtön magasról indul. A „Helló-Belló” című számot játsszák a rádiók, a hozzá készült eredeti és szívmelegítő klipet pedig egy hónap alatt tizenkétezren nézték meg a Youtube-on. Most a Dalok.hu kiadásában jelenik meg a hatszámos maxi, amely a saját számok mellett érdekes feldolgozásokat is tartalmaz. Az a fajta popzene ez, amire semmiképp nem mondanád azt, hogy kommersz. Szívből jön, szívhez szól. Lehet érezni, hogy az előadói benne élnek, szeretik csinálni. A lemezt hallgatva kedvünk támad velük lenni, a stúdióban, a Gellért hegyi hajnalban, a veszprémi utcabálon, az Adria hullámai közt…
A maxit a Petőfi Rádió Akusztik műsorában mutatják be október 25-én, decemberben pedig jön a nagy lemez!
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink