Hip-hop és 18 éven aluliak versenye is lesz a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban

2025. 03. 25.

Két új eseménnyel bővül idén a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat: a martonvásári, a budapesti és a keszthelyi hagyományos, könnyűzenei verseny mellett megrendezésre kerül egy hip-hop  tehetségkutató Fülesbagoly Beat, és egy kizárólag 18 éven aluliaknak szóló Fülesbagoly Kid néven. Utóbbi rögtön két kategóriában zajlik majd, és fókuszál a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokra. A szervezők idén nagy hangsúlyt fektetnek az edukációra, és öt oktatási intézménnyel: a Majdnem Híres Rocksulival, a Kőbányai Zenei Stúdióval, az imPro Music School-lal, a budapesti Rocksulival, valamint a Gitármánia Zenei és Továbbképző Táborral is együttműködési megállapodást kötöttek.

A Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat első eseménye Martonvásáron startol május 24-én, Idén három könnyűzenei verseny is zajlik Budapesten, mind a Kobuci kertben. A sort egy újdonság nyitja június 15-én, ugyanis a szervezők Fülesbagoly Kid néven 18 éven aluliaknak szóló tehetségkutatót indítanak két kategóriában, énekes és hangszeres. A meghirdetés során nagy súlyt fektetnek arra, hogy a családban élő fiatalok mellett a lehető legtöbb gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekhez jussanak el felhívásukkal, és ösztönözzék őket, illetve gondviselőjüket a jelentkezésre. 

Az idei sorozat utolsó döntője Keszthelyen, a Zenepavilon színpadán zajlik majd augusztus 2-án szintén Fülesbagoly Trip néven, ide is hangszeres produkciók jelentkezését várják, legyen  szóló, duó vagy nagyobb zenekari formáció.

A Fülesbagoly Trip tehetségkutatók egymástól függetlenek, mindegyikre lehet jelentkezni a teljes Kárpát-medencéből, a könnyűzene bármely stílusában alkotó, induló magyar szólóelőadóknak és együtteseknek. A tehetségkutató-sorozat az elmúlt évek nyereményesőjét is felülmúlja idén, és a díjak száma meghaladja a 150-et. Csak fesztiválfellépésből tizenkettőt adnak át a szervezők, így egy-egy díjazott felléphet majd többek között a Campus Fesztiválon, a Sziget Fesztiválon, a SZIN-en, a Művészetek Völgyében a Gombaszögi Nyári Táborban és az MCC Feszten. A szervezők két klipet, stúdiózást, arculattervezést, merchandise legyártását, lemezkiadást, képzéseket és rengeteg tárgynyereményt adnak át. 

A Fülesbagoly Trip eseményeken megválasztják a legjobb énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, a legjobb dalszerzőt, a legjobb frontembert, ők mind – immáron nyolcadik éve – értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. A négy győztes részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató nagydöntőjében, ahol a fődíj 1 millió forintos hangszeres támogatás.

A Petőfi Rádió idén is fő médiatámogatója a tehetségkutató sorozatnak. Ennek értelmében minden Fülesbagoly Trip-döntőből egy-egy kiválasztott zenekar koncertet adhat az M2 Petőfi TV Akusztik című műsorában és három-három díjazott a Petőfi Rádió Hajrá Magyarok! című műsorában.
A Fülesbagoly Trip nyertesei bekerülnek az Öröm a Zene nagydöntöbe, ahol további 1 millió forintért zajlik a verseny, továbbá a legjobb 10 – érvényes pályázat esetén – ott lehet a Hangofoglaló induló zenekari meghallgatáson.

 

A könnyűzenei versenyek a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében, 37 zenei szervezet, illetve zeneipari szereplő partnerségében jött létre. A rendezvény-sorozat kiemelt támogatója az MVM, a Belügyminisztérium és az NKA Hangfoglaló Program/Öröm a Zene, támogatója az Előadóművészeti Jogvédő Iroda, az Audio-Technica, valamint Martonvásár és Keszthely Önkormányzata. 

További információ a fulesbagoly.blog.hu oldalon található.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink