Holddalanap – Tánc A Mindenséggel

2018. 06. 04.

“...A HolddalaNap szépen kidolgozott dalokat ad elő a magyar népzene és a flamenco közötti kacskaringós, nagy kitérős utakon. De ennél sokkal különlegesebb az, hogy a koncertjeiken csodálatos arányban keveredik a játék és a rítus.” Szimpla, 2017 december
Narrator Records kiadásában megjelent a Holddalanap második albuma.
A HolddalaNap Zenekar elsősorban saját dalokat öltöztet közös zenei tudásunkból szőtt ruhába. A hazai népzene az otthona, a Zenekar tagjai e forrás vizein nevelkedtek. Aztán, ki-ki a maga élete, útja szerint: a régi-zenei, a balkáni, perzsa, latin-amerikai, s talán a csapatból a legtöbbünk a flamenco hangszerekkel/hangképzéssel, dallamvilággal kötött mélyebb ismeretséget. Dalaik a rítus világában laknak szívesen, az ősi hangzásvilág felel meg jól érzéseik kifejezésének. A hangszerelés is népzenei, régi zenei jellegű: akusztikus hangszerekkel muzsikálnak. A zenekar minden tagja énekel, ez a többszólamúságnak tág teret teremt.

Első nagylemezük Dandala címmel 2014-ben jelent meg a Gryllus Kiadó gondozásában, és rövid időn belül számos szakmai elismerést, kiemelkedően pozitív fogadtatást tudhatott magának.
“Ami elsőre lejön a Dandala-ról, az a muzsikálás és éneklés erejébe vetett hatalmas hit, valamint különböző etnikumok muzsikájának közös nevezőre hozása azzal a nem egyszerű módszerrel, hogy minden megszólított hagyomány esszenciája, ősi magva lett elsajátítva és átemelve. …nincs mese tényleg ritkán hallani ilyen nagyszerű összjátékot … amit művelnek a Hold és felhő című dalban, azt tanítani kéne világzene címen… Az albumot záró moldvai imádság feldolgozása pedig az egyik legjobb dolog, ami mostanában történt a modern folkzenében...” – Rácz Mihály, 2015, Lángológitárok
Draskóczy Lídia táncház-díjas hegedűs, Szlama László, a Zeneakadémia ifjú kobzos tanára, Balogh Guszti, a roma muzsika prominens képviselője a zenekar tagjai: a magyar népzene jeles szakértői. Az ő hagyományismeretük fonódik össze Gulyás Anna énekes-néprajzkutató mesemondó rítusokból merített költői világával, s egészül ki a zenekar többi tagjának sokágú szakmai s kulturális tudásával: Ölvedi Gábor több, mint 20 éve kutatja a világkülönböző népeinek ritmusait s építi be őket egyedülálló módon muzsikánkba, Vajdovich Árpád a maga által készített csoda-hangszerek pergetésével, Alex Torres perui gitáros briliáns latin ritmusok zengetésével fűszerezi meg dalaikat.

Az albumot itt tudod letölteni.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink