Hollywood Rose 10 éves születésnap

2013. 08. 24.

2013. október 12.-én, szombaton a hazai zenei éra leghitelesebb Guns N' Roses Tribute csapataként indult Hollywood Rose 10 éves születésnapi koncertet tart a Petőfi Csarnokban. Az immár két, saját dalokat tartalmazó nagylemezzel is rendelkező csapat mindig nagy hangsúlyt fektetett a születésnapi koncertekre, s most sem tervezik ezt másképp. Vendégzenészek, látványos fény-és hangtechnika, koncert kedvencek, ritkán játszott különlegességek és természetesen a Guns N' Roses öröksége is megelevenedik majd a színpadon, miután az Üzletembers és a Hendrix Reload bemelegítette a közönséget.

Az este különlegessége, hogy itt kerül bemutatásra a zenekar gitárosának, Takács Vilkónak Pisztolytáska és Rózsapatron - A Guns N' Roses és én című könyve, amely a Pluralica kiadásában jelenik meg. A személyes hangvételű mű a Guns történetén vezeti végig az olvasót  úgy, hogy közben a Hollywood Rose turnébuszában utazik és ízelítőt kap többek között a fellépések utáni öltözők hangulatából is. Amikor a Guns és a rock hétköznapi élet részévé válik – ez a könyv alapja. Rajongóknak kötelező darab, ráadásul ezen a napon 40% kedvezménnyel lehet majd megvásárolni a kötetet.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink