Holnap a legendás 6test zenekar lesz a Dalok Galopp vendége!

2013. 08. 06.

A Szigettől a Hegyaljáig, a VOLT-tól a Rockmaratonig szinte minden fesztiválon felléptek, a Zöld Pardonban tekintélyes létszámú nézősereg gyűlt össze a koncertjükre, a Depresszió elő-zenekaraként pedig az egész országot végigzúzták. A bandát később sorozatos tagcserék tizedelték (Nagy Kati énekesnő a Sushi Trainbe, Késmárki Zsolt basszusgitáros pedig a Hooligansbe igazolt át). A 2012-es év közepére – az Inside My Head és a DLG volt tagjaival kiegészülve – kialakult a mostani felállás: Pethő Seza Krisztián (ének), Toppán Anikó (ének), Bódy Zoltán (gitár), Hajdu Zoltán (gitár), Oancz János (basszus), Szabó Richárd (dob).
2013. elején a csapat négy vadonatúj dallal rukkolt elő, amelyet a Jankai stúdióban rögzítettek a Blind Myself dobos Jankai Valentin vezetésével. A hangzás ezúttal még harapósabb lett, az újabb gitáros érkezésével pedig előtérbe kerültek a súlyosabb riffek és a metalcore-ba hajló témák.

Holnap a Dalok Galopp műsorában a zenekar alapítója Bódy Zoltán és Toppán Anikó "frontúrhölgy" teszi tiszteletét, hogy némi bepillantást nyerjünk a 6test zenekar legújabb lemezének zenei viágába, és egy kicsit mi, kívülállók is jobban megismerkedhessünk a csapat aktuális mondanivalójával, művészi koncepciójával.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink