Idén 10 éves a Belmondo - fejest ugrik az Akváriumba!

2016. 11. 23.

Az idén 10 éves a Belmondo november 25-én születésnapi koncertet tart az Akvárium Klubban. Közös pancsolásra csábítja imádott közönségét az aranyhalak közé! Hely jut mindenkinek, aki időben vált jegyet, tehát érdemes.

"A Belmondo zenekart Czutor Zoltán alapította 2005 végén, korábbi együttese, a Nyers feloszlása után. A zene iránt elkötelezett, rutinos előadókat keresett, akik szerettek volna valami mást, valami újat kipróbálni. Jó értelemben vett popzenét játszani, ami után még tükörbe lehet nézni. Stílusuk saját meghatározásuk szerint „beatmetál”. Ebben a rock, a beat, a metál, az RHCP-s funk elemek szabad játékossággal keveredhetnek ’horribile dictu’ sanzonos, akár diszkós elemekkel is."
- meséli a  honlapjuk a genezistől a szinopszison át hosszasan sorolva a tagcseréket, változásokat, a zenekar eddig elért állomásaiig, sikereiig, - érdemes ide kattintani, nem rövid: https://www.dalok.hu/bio/id/591

Végig olvasás után elmondható, hogy a zenekar 10 évhez képest igencsak dús szakmai életük volt a tagoknak. Ilyen értelemben  másoknak még 25 éves visszatekintés esetén sem kellene szégyenkezniük olyan "életút" miatt, mint amit a Belmondo járt  végig napjainkig.  És nem  úgy tűnik, hogy elapadóban lenne az ihlet és a közös zenélési kedvük.  Mindezek tükrében a  pénteki Akvárium bulit  csak az hagyja ki, akinek  sok a jóból, mert itt tomeny jora szamithat a nagyérdemű, ahol  a zenekar egykori tagjai mellett számos vendégelőadóval is találkozhat majd:

Vendégek: Papp Szabi (Supernem), Szekeres András (Junkies), Eckü (Hősök), Fourtissimo

A jelenlegi felálláson kívül zenél még:
Reggel Ferke - dob;
Temesi Berci - basszus;
Pulius Tamás - billentyű, vokál
Domján Gabika - basszus;
Fekete Jammal János - beatbox;
Shackle - beatbox

Előzenekarok: The Immigrants, minimyst

november 25. péntek -  AKVÁRIUM, KISHALL
(kapunyitás: 20:00)

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink