Idén is lesz nemzetközi mentortábor

2020. 06. 02.

A HOTS – Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda idén negyedik alkalommal rendezi meg nemzetközi mentortáborát. Augusztus végén, Zsennyén lesz lehetősége a kiválasztott produkcióknak közösen elkezdeni egy tudatos karrierút tervezését. Mutatjuk, hogy idén kiknek nyit újabb kaput az Outbreakers’ Lab.
Az elmúlt évek zenei export-tapasztalatai nyomot hagytak az OBL-en is, így az idei résztvevők kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a HOTS olyan előadók számára nyújtson segítő kezet, akik épp a nemzetközi nyitás kapujában állnak, fiatalok, és artisztikus jellegüknél fogva az országhatárokon túl is piacképesek lehetnek. 
A csendes és inspiráló vidéki táj „vissza a természetbe” érzése tökéletes terepet ad a pár napos elvonulásra, befelé fordulásra. A táborban minden előadó maximum két fővel (ajánlottan zenekarvezető és menedzser) képviseltetheti magát, akik az önvizsgálat mellett lehetőséget kapnak kompetenciáik fejlesztésére, csoportos és one-on-one sessionök alkalmával rövid- és hosszútávú terveik felrajzolására, és a nemzetközi érvényesülés megalapozására. Az ilyen tudatos karrierépítés nem evidensen sajátja a hazai piacnak, nincsen jelenleg Magyarországon más hasonló, intézményesült felkészítő program.
Az Outbreakers’ Lab vezető mentora Magda Cholyst (Artist in Bloom), aki olyan szakemberek társaságában érkezik majd hozzánk, mint Kat Kennedy (Big Life Management - We Are Scientists, Lazy Day, Liz Lawrence, Ralph Pelleymounter, Suns Up), Markus Linde (thag’s agent, Europe in sync) és Andrew Apanov (Dotted Music, WeSpin) A segítségükkel a táborban résztvevők magabiztosabban tudják majd magukat képviselni világszerte showcase szereplések alkalmával, illetve az alkotói folyamatok mellett előrelátóbban és nagyobb tudatossággal lesznek képesek tervezni saját karrierjüket, tekintettel az aktuális trendekre, zenekari sajátosságokra és a különböző piacokon jelen lévő versenytársakra.
Az OBL tábora idén 9 produkciót vár Zsennyére, ők pedig:

Goodbye Darjeeling
J3ZZ
Mayberian Sanskülotts
Ohnody
Saya Noé
skeemers
Sonya
The Anahit
The Boondocks (EE)

Forrás: https://hangfoglalo.hu/


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink