Így még sosem hallottátok az egyik legismertebb EDDA-művet

2020. 02. 21.

Az EDDA legendás dalát a „A hűtlen”-t mindenki ismeri, és aki nem, az most garantáltan örökre megjegyzi. A „Bent a neved” és az „Utolsó szelfi” című slágerek szerzőpárosa, a Superstereo feat. Dé formáció újraértelmezték a rock himnuszt, és egy modern, elektronikus feldolgozást készítettek belőle. A „Hűtlen” modern kiadása a bulizók kedvencévé válhat, hiszen Pataky Attila jól ismert sorait énekelhetik táncolós, pörgős zenére.

„Mindkettőnknek régóta nagy kedvence volt az EDDA ikonikus szerzeménye, ezért átformáltuk a stílusunkra. Szeretnénk, hogy a fiatalabb generáció is annyira megszeresse a dalt, mint mi” – mondta Superstereo, azaz Laskai Viktor. Pataky Attila örömmel járult hozzá, hogy új köntösben népszerűsítsék az EDDA-dalt.

Az énekes-producer duónak rengeteg jól megjegyezhető sláger fűződik a nevéhez, amelyeket rádiók és zenecsatornák egyaránt játszanak. „7 lépés” című klipjüket egymillióan, a „Bent a neved” című megahitet 20 millióan látták a Youtube-on, „Vakvilág”, „Hajnal” és „Hotelszoba” című alkotásaik is egyre népszerűbbek a közönség körében. Hallgassátok meg az EDDA-művet sztereósítva!


YOUTUBE LINK

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
2026. 08. 25.
... nem a gigantikus méretű tömegfesztiválok sorát erősíti, hanem sokkal inkább az intimitásra, a tartalmas találkozásokra és a magas minőségű underground kulturális élményekre fókuszál.
2026. 08. 25.
A BioBach kiadó gondozásában és a Dalok.hu terjesztésében 2026 nyarán megjelent EP nem csupán egy virtuóz felvétel, hanem tisztelgés a hangszer történetének egyik legfontosabb mérföldköve, Serge Koussevitzky fisz-moll nagybőgőversenye (Op. 3) előtt.
2026. 08. 24.
A "Rettenet" zenekar egy magyar alternatív metal trió, amely Koncz Mátyás korábbi egyszemélyes projektje, a Blackroam folytatásaként nőtte ki magát valódi zenekarrá.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink