Indul a Backstage - január 23-án az A38-on.

2019. 01. 14.

A Hangfoglaló Program Zenei Menedzsment Alprogramja keretében szervezett Backstage januári alkalmával két előadást és egy kerekasztal-beszélgetést hallgathatnak majd meg a résztvevők. A panelek során sok olyan hasznos információ hangzik el hónapról-hónapra, amely induló zenekarok és a zeneiparban aktívan tevékenykedő szervezők, menedzserek számára nélkülözhetetlen lehet. A program azonban nyitott és ingyenes, így bárki részt vehet rajta, aki érdeklődik a hazai könnyűzenei piac és az azokat mozgató szereplők és folyamatok iránt.

A januári alkalom a könnyűzenei színtér legfontosabb nyilvánosságait veszi górcső alá. Szó lesz a magyar rádiós helyzet aktuális állapotáról, és a játszási rotáció jellegzetességeiről. A legtöbb zenekar örülne, ha játszaná a dalait a rádió, még iknább szeretnének rádióslágereket felvenni. ehhez nem árt tudni, hogy milyen szerkesztési elvek alapján kerülnek a zeneszámok a rádiókba, és hogy melyek azok a rádiós tehcnikák és kifejezések, amelyek ismeretében jobban boldogulhatnak a dalszerzők.
Az első panel előadója Horváth Gergely, akit a Petőfi Rádió és a Petőfi TV korábbi felelős szerkesztőjeként, és a legendás Kultúrfitnesz című műsor szerkesztő-műsorvezetőjeként ismerhetünk.

A második panel egy kerekasztal-beszélgetés, a magyarországi klubok helyzetéről és kihívásairól - egészen pontosan most a Nyugat-Magyaroszágon jelentős szerepet játszó klubélet három fontos szereplőjét szólaltatjuk meg. A koncertszevrezők szerint az ország nyugati részén nehezebb teltházas bulikat csinálni, mint keleten, de itt is egyre több olyan klub van, ami jó koncert programmal építkezve nemcsak belépőt szed, hanem közönséget is épít, és közösséget formálva lecsábítja a zenehallgatókat a koncertekre.
A beszélgetés résztvevői Prieger Szabolcs a Agora Szombathelyi Kulturális Központ szervezője, Horváth Gábor Gaben a győri Rómer Ház szervezője és Muraközy Péter a Veszprémi Utcazene Fesztivál és az Expresszó vezetője, a veszprémi könnyűzenei élet meghatározó alakítója, szervezője.

A harmadik panel meghívottja Podlovics Péter, aki korábban a Quimby menedzsereként dolgozott, jelenleg pedig többek között az Ivan & The Parazol menedzsereként mutatja meg, hogyan építkezhetünk koncertről koncertre, hogyan szervezhetünk turnét itthon, milyen az ideális turné csapat, miért fontos a fény, a hang, milyen periodika szerint hová szervezhetünk ma élő fellépéseket itthon.

A megszokott három panelt egy szendvicsebéd követi. A kerekasztal beszélgetést Réz György, a Majdnem Híres Rocksuli egyik társalapítója moderálja. A rendezvény végén szabad tér nyílik a résztvevők és előadók közti kötetlen beszélgetésre. A belépés díjtalan, de a korlátozott befogadóképességre tekintettel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni ITT lehet, a Facebook-esemény pedig ITT érhető el.

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink