Indul az új évad: közelegnek az első Öröm a zene tehetségkutatók

2019. 11. 06.

A Hangfoglaló Program támogatásával ötödik évadába lép az Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. A verseny továbbra is törekszik arra, hogy Budapesten és minden megyében, illetve a határon túli területek jelentősebb központjaiban is legyen legalább egy-egy, azonos elvek alapján szerveződő könnyűzenei megmérettetés. A huszonöt tehetségkutató győztesei egy budapesti döntőn mérhetik össze tudásukat 2020 októberében. Az első tehetségkutatók novemberben indulnak, ebben a hónapban két helyszínre várják a jelentkezőket

1.) Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató. Helyszín: Paks, Csengey Dénes Kulturális Központ. Időpont: 2019. november 9. Nevezési határidő: 2019. október 18.

A zenei versenyre amatőr együttesek nevezését várják október 18-ig stílusbeli megkötések nélkül. A legjobb 12 banda aztán felléphet a rendezvényen, ahol neves zsűri véleményezi a koncertjeiket, nevezetesen Berki Tamás Máté Péter-díjas zenész, zeneszerző, Tóth Viktor szaxofonművész, Cserteg István, a Peron Music alapítója és Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára. Pontjaik alapján kialakul a végeredmény, és átadják a nyereményeket. Az első helyezett 100, a második 70, a harmadik 50 ezer forintos hangszervásárlási utalványt kap, melyek a pécsi Tajti Music-nál vagy a pesti Hangszerarzenálban válthatók be. A győztes egyik dalát játssza majd 3 hónapon át a Fortuna Rádió, mi több, interjút is készít a verseny legjobbjával. A tehetségkutatón továbbá fellépési lehetőségeket is nyerni lehet. Az első helyezett továbbá fellép az Öröm a Zene nagydöntőjében.
A rendezvény Tóth Viktor szaxofonművész workshopjával kezdődik, - melynek címe A fejlődés titka -, és a Peet Project másfél órás koncertjével zárul. A tehetségkutató a Hangfoglaló Program támogatásával jön létre.

2.) Székelyföldi Peron Music Tehetségkutató Fesztivál. Helyszín: Székelyudvarhely, Siculus Ifjúsági Ház. Időpont: 2019. november 23. A jelentkezési határidő szeptember 30-a volt.

Az ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató és Gondozó sorozat kilencedik évadának (2019-2020) programnaptára:

2019. november 9.
Paks – XXII. Öröm a Zene Paksi Országos Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztivál
http://paksipoprockjazz.hu
FB oldal: https://www.facebook.com/paksifesztival.tehetsegkutato/
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2019. november 9.
Kolozsvár
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2019. november 23.
Székelyudvarhely – Székelyföldi 8. Peron Music Tehetségkutató
FB esemény: https://www.facebook.com/events/820033338372603/
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. január 24.
Nyíregyháza – Hooliwood-i Sztárok Tehetségkutató
FB esemény: https://www.facebook.com/events/425551144767189/
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. február 23.
Szombathely – Szombathely – Jam Music – Öröm a Zene
FB oldal: https://www.facebook.com/jammusicoromazene/
FB esemény: https://www.facebook.com/events/530051117369726/
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. március .
Marosvásárhely – Peron Music Tehetségkutató
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. március .
Szeged – Amatours Tehetségkutató
Web: http://www.amatours.eu
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. március 21.
Balatonboglár – Légrádi Antal XXII. Tehetségkutató Rockfesztivál
Web: http://www.helyiertek.hu
Jelentkezés: helyiertek15@gmail.com
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. március 28.
Martonvásár – Fülesbagoly Tehetségkutató
Web: http://fulesbagoly.blog.hu/
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. április .
Herend – III. Élő-Zene Tehetségkutató
Web: https://www.facebook.com/elozene/
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. május 3.
Debrecen – Fülesbagoly Tehetségkutató
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. május .
Kecskemét – Öröm a zene
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. május .
Magyarkanizsa – Élő-Zene Tehetségkutató
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. május .
Sopron – Sop-rock Amatőr Tehetségkutató Fesztivál
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. május 29-30.
Eger – Éter Fesztivál
Web: http://www.eterfesztival.hu
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. június 21.
Budapest – Fülesbagoly Tehetségkutató
Web: http://fulesbagoly.blog.hu/
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. június 20.
Szarvas – Dobbantó
Web: http://www.zebraclub.hu/tehetsegkutato
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. június .
Miskolc – Helynekem Helyfoglaló Zenei Tehetségkutató Fesztivál
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. augusztus .
Balassagyarmat – Öröm a zene
Web:
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. augusztus .
Törökszentmiklós – AztaQ
Web: https://www.facebook.com/ipolyikultkozpont/
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. augusztus .
Szigetszentmiklós – XVI. Roxiget Rockzenei fesztivál és tehetségkutató verseny
Web: http://www.roxiget.hu/
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. szeptember .
Tatabánya – XXV. Peron Music Tehetségkutató
Web: http://www.peronmusic.hu
FB: https://www.facebook.com/peronmusic/
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:
________________________________________
2020. szeptember .
Pécs – Z Faktor Tehetségkutató
Web: https://zen.pte.hu/z_faktor_2019_ujra_itt_pecsi_dalverseny_es_tehetsegkutato
A jelentkezés az alábbi link alatt található pályázati űrlap kitöltésével történik: https://forms.gle/utQHXgegqJyj4KVv7
A döntőbe jutott:
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért:


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Január 17-én jelent meg Pély Barna legújabb nagy lemeze, mely anyag mintegy összefoglalja Barna 25 éves pályafutását, jónéhány új dallal téve teljessé a zenész páratlan életművét...
2026. 01. 26.
2026 februárjában tölti be századik életévét Kurtág György, aki Ligeti György és Eötvös Péter mellett a legjelentősebb kortárs magyar komponistaként vonult be a zenetörténetbe.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink