Interjú a Zeneipari Hivatal vezetőjével

2013. 04. 15.

Dalok.hu: Honnan jött a Zenehivatal ötlete?
Morcz Fruzsina: Gyakorló zenei szervező és emellett kurzusvezető vagyok a Budapesti Corvinus Egyetemen és az International Business Schoolban. Az előbbi munkámnak köszönhetően ismerem a szakmánkban helyenként jelentkező tudáshiányt. Az oktatói munkámnak köszönhetően az utóbbi években találtam, illetve kifejlesztettem oktatási módszereket, óravázlatokat és képzési terveket. Azt hosszú évek óta látom, hogy bizonyos képzések – poptörténet, zeneipari szakangol, digitális zeneüzlet – nem elérhetőek idehaza, a poptörténet esetében is csak egy hosszabb kurzus részeként. Számtalanszor szembesültem ennek hátrányaival. A legtöbb szakma tanulható, azaz elméleti és gyakorlati síkon egyszerre képzik a szakembereket. Egy olyan iskolát szerettem volna, ami hiánypótló, használja a magyar és külföldi elméleti és gyakorlati képzési eszközöket, anyagokat és kiemelkedő szakembereket és széles körben tájékozott érdeklődőket enged útjára. Amikor az iskolát kitaláltam, olyan oktatókkal akartam dolgozni, akik magasan kvalifikáltak. Ez minden Zeneipari Hivatal-képzés esetében így is lett.

Dalok.hu: Mikor indultok?
Morcz Fruzsina: Április 16-án és 17-én kezdődnek a kurzusok.

Dalok.hu: A három meghirdetett kurzuson kívül milyen képzéseket terveztek?
Morcz Fruzsina: Június elején zenei szerzői jog-képzést tartunk, ez az egyetlen azok közül, amiről szívesen beszélek már most. Grad-Gyenge Anikó és Polyák Gábor vállalták a kurzus összeállítását: mindketten jól ismerik a zenei szerzői jogot. Hiánypótló képzés lesz, ennyi bizonyos.

Dalok.hu: Adtok elismert képesítést?
Morcz Fruzsina: Igen, a képzéseinket bejelentjük, így aki nálunk végez, oklevelet kap.

Dalok.hu: Kik jelentkeztek eddig a Hivatalba?
Morcz Fruzsina: Olyan gyakorló szervezők, zenészek illetve érdeklődők, akiknek fontos, hogy új ismereteket szerezzenek vagy a tudásukat rendszerezzék.

Dalok.hu: Terveztek képzést a zenészek számára? A jelen zeneipari valóság egyre inkább őket kényszeríti a menedzser szerepbe is.
Morcz Fruzsina: Igen, egy fél éve tervünk egy rájuk szabott képzés megszervezése, ősszel van erre lehetőség.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink