Ismert zenészek gitárjait állítják ki a Budapest Music Expón

2018. 10. 01.

Minden idők legnagyobb magyarországi gitárkiállításának ad helyet a pénteken kezdődő Budapest Music Expo, ráadásul mindegyik húros hangszer egy-egy ismert magyar zenész tulajdona. A gitárokhoz tartozik egy érdekes leírás is arról, hogy honnan szerezték, mikor és hol játszottak vele a muzsikusok. A Budapest Music Expo építése szerda hajnalban kezdődik, a pénteken nyíló rendezvény 18.000 négyzetméterén 82 kiállító települ ki.

A Magyar Gitárosok Falán 63 hangszert állítanak ki, melyek mindegyike ismert muzsikusok tulajdona. Minden gitárhoz kerül egy leírás, hogy kié, honnan származik, mikor volt használva. A történetekből sok érdekesség kiderül. Karácsony János például 44 éve vásárolta a gitárját, és az összes LGT-lemezen hallható. Barbaro Attila 40. születésnapjára kapta kedvenc hangszerét, ami a sok koncertezés miatt már tele van sérüléssel. A fején van egy fognyom is, ami úgy keletkezett, hogy az egyik Junkies bulin egy első sorban álló rajongó megharapta. Czutor Zoli egy egyedi gyártmányt penget, ami általa kiválasztott anyagokból és alkatrészekből készült évekig. A tárlaton látható még többek közt Bródy János, Szörényi Levente, Both Miklós, Füstös Bálint (Margaret Island), Sidi (Tankcsapda), Reich Tamás (Subscribe), Kiss Tibi (Quimby), Alapi István (Edda), Gyémánt Bálint, Pély Barna és Laár András legféltettebb kincse.
A Budapest Music Expo fő vonzereje továbbra is az, hogy több tízezer hangszert lehet szabadon kipróbálni. Idén számtalan hangszerbemutató és koncert várja az érdeklődőket, továbbá 93 teljesen ingyenes szakmai kurzus, valamint zeneiskolai bemutató óra látogatható.
A Budapest Music Expo építése szerda hajnalban kezdődik. 18.000 négyzetméteren 82 kiállító települ ki. A rendezvény pénteken 10 órakor nyit, és vasárnap 17 óráig tart. Mint mindig, most is ingyenesen látogatható minden program. A telejs programot ITT  találod.
Kinek ajánlják?
A „szimplán” zenekedvelőknek, a pályakezdő és fiatal zenészeknek, a technika-szerelmeseinek, a hivatásos zenészeknek és technikai szakembereknek, az iparági, művelődési szakembereknek, a média képviselőinek, forgalmazóknak, szolgáltatóknak, gyártóknak és kereskedőknek.

Az esemény:
https://www.facebook.com/events/251960968783052/

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink