Ismét győzött a Fool Moon a világ egyik legnagyobb nemzetközi acappella versenyén

2018. 05. 17.

Tavaly a szegedi együttes győzelemmel tért haza Oroszországból, a legnépesebb, 1-5 fős együttesek kategóriájában elnyerték a legjobb csapatnak járó első díjat.
Idén a szervezők változtattak a kategóriákon, így a Fool Moon-nak a még nehezebb, 5-8 fős mezőnyben, többek között a német OnAir!-rel, az orosz Acappella Express-szel, az olasz Cluster-rel, vagy az amerikai Sixappeal-lel kellett felvennie a versenyt.
Az eredményt végül a 14 fős szakmai zsűri szavazatai alapján hirdették ki. A zsűri nem kisebb neveket tartalmazott, mint Michelle Weir (USA), Matthias Becker (DE) vagy Andrea Figallo (IT), akik nemzetközileg elismert szereplők az acappella világában, de jelen volt Mike Tompkins (USA) Youtube-sztár, és nagynevű orosz énekesek, producerek, köztük Valeriya és Viktor Drobysh.
Az ő véleményük alapján a Fool Moon ebben az évben is a legjobb volt a kategóriájában, immáron másodjára győzedelmeskedtek a világ legnagyobb acappella versenyén az orosz fővárosban.

A Fool Moon tagjai:
Molnár Gábor, Németh Miklós, Wodala Barnabás, Mészáros Tamás és Vavra Bence


A Fool Moon-ról

Hazánk első számú, többszörös nemzetközi díjas pop-acappella együttese immár 17 évnyi újító-úttörő munkát tudhat maga mögött. A Fool Moonnak köszönhetően az acappella - azaz a hangszerek nélküli, énekelt popzene - soha nem látott népszerűségre tett szert a magyar közönség körében. Humoros és szórakoztató, de magas szakmai színvonalú és igényes stílusú koncertjeik során a műfajjal ismerkedő és a zenéhez értő hallgatók is egyaránt találnak kedvükre valót. Rendhagyó zeneóráik, mesterkurzusaik, tévés szerepléseik hatására Magyarországon az acappella zene előtérbe került, és egyre több acappella együttes megalakulásának mozgatórugója is.
Eddigi pályafutásuk alatt 6 nagylemezt, 9 nemzetközi és magyar díjat, számos jelölést, elismerést, és a hazai zenei élet legnagyobb előadóival közös együttműködést mondhatnak magukénak.
Nevükhöz fűződik a magyar popzene történetének első, rádiók által is játszott pop-acappella slágere is, a “Kettesben jó”, amely a Sherlock Holmes nevében című ifjúsági film végefőcím-dalaként csendült fel a hazai és külföldi mozikban.
Ugyancsak a Fool Moon az első acappella formáció, mely A Dal c. Eurovíziós dalválogatóban szerepelt. Az együttes a második helyezésig menetelt saját, It Can't Be Over c. dalával, amely által az egész ország megismerhette őket és a műfajt.

A zeddig megjelent albumokat ITT tudod letölteni.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink