Itt a lány, aki fenekestül felforgatja a nyarat - B. Nagy Réka

2019. 06. 22.

Imádnivalóan fülbemászó popdallal mutatkozik be a fiatal közönség nagy kedvence, B. Nagy Réka. A közösségi médiában sztárrá vált lány nem először csillogtatja meg tehetségét, ezúttal azonban saját dallal érkezett.

Az alig 21 éves vloggernek a YouTube-on 112 ezer feliratkozója van, Instagramon pedig 114 ezren követik. A leányzó mindezek mellett már 14 éves kora óta énekel, és a zene kiemelkedően fontos szerepet játszik az életében. Az „Őrültség” az igazi Rékát mutatja be, egy bomba popdal, amelynek születéséről a dalszerző Johnny K. Palmer is mesélt.

„Ez a szám egy könnyed, játékos, néhol talán kicsit szégyenlős szerelmet idéz fel, amit zeneileg egy ukulelére alapozott, szellős, pattogó elektronikus-pop hangzás támaszt alá. A refrén karakteres szinti-basszus menete, valamint a droposabb vokálok már az elején fejrázásra késztetik az embert, de a második refrénnél a csipőmozgás is garantáltan beindul! Zeneileg Halsey, JaxJones, Selena Gomez vagy a Clean Bandit dalaihoz tudnám hasonlítani.”

A dalszerzésben Johnny kanadai producer barátja, Hello Moth is közreműködött, Tabár Istvánnak köszönhetően pedig Réka hangja magyarul csendül fel.

„Én nagyon szeretem ezt a dalszöveget, mert úgy érzem, mindenkihez szól. Mindenki átélte már azt az érzést, amikor fél kimondani a másiknak, mit is érez iránta, és hirtelen torkán akadnak a szavak.”- mesélte Réka.

Az énekesnő a forgatásról is elárult néhány kulisszatitkot.

„A felvétel májusban volt, óriási mázlival egy olyan napon dolgozhattunk, amikor szikrázóan sütött a nap. A szivárvány hangulatú klipben a kedvenc jeleneteim szerepelnek, imádom benne a színeket, a lufikat és a képek bohókás hangulatát is. Az előkészületekben nagyon sokat segített a családom is, a forgatás igazi csapatmunka volt!”- tette hozzá Réka.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink