Itt az új The Trousers – Feldolgozás EP

2024. 08. 19.

A budapesti garázs rock/hard rock zenekar, a The Trousers (Kőváry Zoltán – ének, gitár, Locke Péter – gitár, Lázár András -basszus, vokál, Gulyás Antal Samu- dob) ősszel kezdi el hetedik nagylemezének felvételeit. Legutóbbi albumuk, az “Animal gun” 2022-ben jelent meg, amit tavaly egy nemzetközi kiadó is piacra dobott. A két korong közti szünetben a The Trousers elkészített egy feldolgozás EP-t, amelyet a augusztus 6-tól lehet meghallgatni a küllönféle streaming-szolgáltatók felületein. 

Az anyag a “Garage Nights Revisited” címet kapta, ami főhajtás a Metallica hires 1987-es feldolgozás EP-je előtt. A lemezen nagyrészt olyan dalok szereplnek, amelyeket az együttes az utóbbi években konceten játszott, és mivel ezek a szerzemények nagyon hozzájuk nőttek az idők során, fontosnak érezték, hogy felvétel fomájában is megmaradjanak az utókor számára ezek az interpretációk.

A felvételek a budapesti Artist Factoryben készültek a banda korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével, Csányi Rita (vokál – The Anahit) vendégszereplésével. A lemezborító a zenekar dobosának, Gulyás Antal Samunak a munkája.

Az EP-n elhangzó számok:
Pretty vacant (Sex Pistols)
High voltage (AC/DC)
Judy is a punk (Ramones)
You gotta move (The Rolling Stones)
20th century boy (T. Rex)

2024 szeptember 14 (szombat) ★ TEREM TERASZ, ÓBUDA

Hosszas munkálatok után hamarosan végre napvilágot lát a HallucinatorZ harmadik sorlemeze a HALU III. Ennek apropójából lép fel öt rendkívül izgalmas zenei formáció 2024. Szeptember 14- re, Óbudán a "TEREM" nevű szórakozó helyen. A "The Trousersen" kívül még négy másik rock'n'roll banda mutatja be legismertebb dalait, slágereit valamint legújabb lemezeik zenei anyagát rajongóiknak.

A koncert menetrendje:
18:00-18:45 - DELIRIUM FALCON
https://www.facebook.com/DeliriumFalcon
https://www.youtube.com/watch?v=O7NrUnTQ448

19:00-19:45 - WHISKEY ROLL
https://www.facebook.com/WhiskeyRoll
https://www.youtube.com/watch?v=RgH2nBkQtMo

20:00-20:45 - HORSEPOWER
https://www.facebook.com/officialhorsepower
https://www.youtube.com/watch?v=iDsRq2XoWG4

21:00-21:45 - HALLUCINATORZ - LEMEZBEMUTATÓ KONCERT
https://www.facebook.com/hallucinatorzrocknroll
https://www.youtube.com/watch?v=HSQZZoeRrcM

22:00-23:00 - THE TROUSERS
https://www.facebook.com/thetrousers
https://www.youtube.com/watch?v=F1k-xnNRVzY

Cím: 1033 Budapest Bogdáni út 1.
A rendezvény látogatása I N G Y E N E S !!!
Kapunyitás: 17:00 | Start: 18:00
www.facebook.com/teremobuda


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink