IV. Budapesti Hard Rock Farsang!

2012. 01. 16.

Ahogy eddig minden évben, úgy ezúttal is különleges estére készül a 7. születésnapját ünneplő Hard Rock Magazin. Miután a rendezvénynek két évig helyet biztosító klubot - a lelkes közönségnek hála - kinőtték, ezért költözniük kellett, így idén a Club 202 ad otthont a Farsangnak, ahol 2012-ben a tribute zenekaroké a főszerep.

És hogy ismét, ne csak egy átlagos buli legyen a Hard Rock Farsang, arról többek között a Cry Free fog gondoskodni, akik a Deep Purple első, 1987-es budapesti fellépését – napra pontosan – a példaképek akkori koncertjének teljes műsorával fogják ünnepelni. Az előadásuk vendége Gömöry Zsolt lesz, aki az Eddával testközelből élhette meg az egykori eseményeket. A Deep Purple első magyarországi koncertje után egy évvel jelent meg az Iron Maiden egyik legjobb lemeze, a „Seventh Son Of A Seventh Son”, melyet ezen az estén, a nemrég Nachladal István énekessel megerősített „Up The Irons” zenekar fogja előadni, méghozzá az akkori turné jelmezeinek felvonultatásával.

Idén is lesz egy olyan csapat, akik csak erre az estére állnak újra össze, méghozzá a Tüdő vezette „Judas Best”, akik egy igazi Best Of programmal érkeznek a Club 202 színpadára! A Hard Rock Magazin egy játékot is elindított, ezzel lehetőséget adva egy fiatal tribute csapatnak a bemutatkozási lehetőségre. A jelentkezők közül a lap olvasói fogják kiválasztani, hogy ki az a szerencsés banda, aki felforrósíthatja a hangulatot a téli estén. És ezzel még mindig nincs vége a fellépők névsorának, hiszen a zenekarokhoz vendégek is érkeznek szép számmal. Itt lesz Kiss Zoli (Iron Maidnem, EGO Project, stb…), Szatmári Zoltán (Meltdown), Lahovicz ’Puccer’ Zoltán (EGO Project, Invader, stb…), Jung Norbert (EGO Project) és még sokan mások. A koncertek után retró rock/metal disco DJ. Medveggyel!

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink