Jazzforum Budapest

2010. 09. 01.

A BMC idén nyolcadik évébe lépő, korábban MOL Jazz Fesztiválként ismert rendezvénye megújulva, új néven várja közönségét. A rendezvény immár hagyományos törekvése, hogy a jazz szerteágazó irányzatainak bemutatásával átfogó képet adjon a műfaj aktuális képviselőiről.
Az ötnapos programban fellelhető stílusok között egyaránt megjelenik a szélesebb közönséget vonzó mainstream valamint a bennfenteseknek szóló kísérletezőbb hangvétel, továbbá közel egyforma teret kapnak a neves muzsikusok és a fiatal tehetségek.

A 30 koncert zöme hazai és külföldi zenészek koprodukciója. A fesztivál ezen együttműködéseken keresztül szándékozik bemutatni, hogy hol is tart ma a jazz Magyarországon, hogyan illeszkedünk a nemzetközi kontextusba, illetve ezen belül miként szólhatunk mégis a saját hangunkon.
A nyitó- és zárónap koncertjei szokás szerint a Művészetek Palotájában kapnak helyet. A középső három napon két-két fellépésnek ad otthont a Trafó Kortárs Művészetek Háza, ezek a produkciók főként a műfaj előremutató kezdeményezései közé tartoznak. A kora esti koncerteket további kettő követi a Budapest Jazz Clubban, melyek inkább a jazz fő sodrát képviselik, a két előadás után pedig pénteken és szombaton éjszakába nyúló jam sessionöket hallhatunk.

A Jazzforum Budapest közel egy évtizede elkötelezett híve a modern európai jazz bemutatásának, így a 2010-es program is főként a kontinens kiemelkedő művészeire koncentrál, ugyanakkor a domináns nyugat-európai országok fellépői mellett feltűnnek lengyel, szerb, illetve török származású zenészek is. Ezen felül a jazz őshazáját, Amerikát is reprezentálja két, itthoni muzsikusokkal közösen létrehozott projekt.

Az idei fesztivál speciális fókuszát három ország - Spanyolország, Belgium és Magyarország egymást váltó EU-s elnökségi periódusa adja. A spanyol-belga-magyar trió koncertek keretében nyolc produkciót láthatunk.
Kisebb volumenű, mégis hangsúlyos sorozatot élvezhetnek a látogatók a kortárs jazzkoncertek színhelyéül szolgáló Trafóban, ahol három napon keresztül három meghatározó európai jazz-színtér: Franciaország, Németország és Hollandia innovatív muzsikusai között az összekötő kapocs egy magyar hangszer, a cimbalom és egyik legkiválóbb megszólaltatója, Lukács Miklós.

Kezdetektől fogva a jazzfesztivál meghatározó színfoltját képezik a Ráday utcai kávéházakban és a Pinceszínházban megrendezésre kerülő koncertek, melyek keretében hazai, főként fiatalabb zenekarok mutatják be tudásukat. Idén is a megszokott módon, tehát a középső három napon, négy helyszínen zajlanak majd párhuzamosan az események.
Néhány fellépő: Grencsó Open Kollektíva Lewis Jordannal (H-USA), Kozma Orsi Quartet, Modern Art Orchestra, ezenkívül Dresch, Szandai, Lukács, Bacsó, Tóth Viktor, Winand Gábor különböző formációkban.

A fesztivál részletes programja: www.bmc.hu/jazzfesztival
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Január 17-én jelent meg Pély Barna legújabb nagy lemeze, mely anyag mintegy összefoglalja Barna 25 éves pályafutását, jónéhány új dallal téve teljessé a zenész páratlan életművét...
2026. 01. 26.
2026 februárjában tölti be századik életévét Kurtág György, aki Ligeti György és Eötvös Péter mellett a legjelentősebb kortárs magyar komponistaként vonult be a zenetörténetbe.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink