Jeanny – „Sajnos a lányok nem annyira díjazták a rap műfajt”

2021. 09. 14.

Nem olyan gyakori a női rapper, pedig nem olyan műfaj ez, ami kifejezetten férfi tulajdonságokat kíván. Bemutatjuk Jeannyt, a költőből lett rappert.

„Gyerekkorom óta szeretem a rap zenét és mindig is szerettem volna saját szövegeket írni. Kezdetben versekkel kezdtem és azokat mutattam a barátoknak, családnak.

Leginkább olyan körökben mozogtam, ahol a rap zene volt jelen és szinte mindenki azt hallgatta. Az iskolában is szinte csak rap szólt. Sajnos a lányok nem annyira díjazták a rap műfajt, így a fiú társaság maradt. 2006-ban született meg a fiam, így kicsit alább hagyott ez a dolog, majd 2015-ben újra elkezdtem szövegeket írni, de akkor még senkinek sem mutattam meg őket. 2018 Szilveszterén pedig megismerkedtem Tycs-el, a párommal. Látta bennem, hogy ügyes lennék és az ő hatására elkezdtem gyakorolni a rappelést. Hamar közös számaink is születtek. Pl: Jeanny ft. Tycs - Barátból lett ellenség vagy Tycs ft. Jeanny - V-É-N-A. Pontosan 2018 július 26.-án került fel az első zeném a csatornámra, ami még eléggé kezdetleges volt, (Kezedben a sorsod) címmel. Szépen sorban születtek a zenék, de folyamatosan éreztem, hogy még mindig tudok többet és többet nyújtani magamból. Ez a mai napig így van! Így a közönség is láthatja, hogy hogyan fejlődöm zenéről zenére.”

Jeanny Facebook oldala: https://www.facebook.com/jeannyoffical 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 08. 06.
Az igényelhető támogatási összeg egységesen 4 millió forint, amit a nyertes pályázók hang- és képfelvételek készítésére, koncertezésre, turnézásra, valamint ezek kommunikációjára fordíthatnak. Benyújtási határidő: 2025. szeptember 3.
2025. 08. 06.
Egy kulturálisan sokszínű, vibráló nagyváros vár minket szerdától a Hajógyári-szigeten, ahol a legszembetűnőbb változás az lesz idén, hogy olyan negyedeket alakítottak ki...
2025. 07. 29.
“Behajóztál a szívembe” címmel újabb albummal jelentkezett Dolly, és csapata, a Dolly Plusssz, a Dalok.hu terjesztésében! 12 remek dal, ebből 8 slágergyanús új szerzemény. Igaz, 2 dal már debütált a korábbi, “Megsúgom, mi kell nekem” című kislemezen.
2025. 07. 29.
Augusztus másodikán, Keszthelyen zárul az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat. A 10 döntős együttes festői környezetben, nagyjából 50 méterre a víztől, a Zenepavilon szabadtéri színpadán zenélhet.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink