Jelentkezz a 10. Kaleidoszkóp VersFesztiválra!

2008. 09. 15.
Versszínház a kulcsszava az idei Kaleidoszkóp VersFesztiválnak, amely egyben jubileum is: 10. alkalommal mutatja be a Magyar Versmondók Egyesülete azokat a magyar és idegen nyelvű produkciókat, amelyek kifejezetten a vershez kötődnek. A klasszikus versmondás mellett versszínház (versekre adaptált mozgásszínházi előadás, performansz, egy- vagy többszemélyes előadóest, színpadra vitt elbeszélő költemény, műhelyprodukció), illetve vers- és világzene kategóriában várja a fesztiváligazgatóság a jelentkezéseket, hivatásos és nem hivatásos művészektől, társulatoktól.
Fellép többek között a Kaláka együttes, Lovasi András és zenekara Lackfi János és Heidl György estjének keretében, és a Momentán Társulat.
 
A Magyar Versmondók Egyesülete a versfesztival.hu honlapon, vagy a jelentkezo@versfesztival.hu e-mail címen várja a jelentkezéseket szeptember 19-ig, és a versszínházi, illetve a verszenei kategóriák esetében a benyújtott referencia alapján dönt az előadások befogadásáról. A Versmondó Szalonba jelentkező versmondóknál. Előválogatás nincs, azonban a jelentkezések beérkezésének ideje a döntő, túljelentkezés esetén időrendi sorrendben válogat a fesztiváligazgatóság. A Kaleidoszkópon neves zsűri értékeli az előadásokat, a versszínházi kategóriáknál kérésre minősíti is a produkciókat. A legjobb előadókat és társulatokat Kaleidoszkóp- és különdíjak várják.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink