Jogi túlélő kurzusok magyar előadóművészeknek

2019. 04. 11.

A világhálón gyakorlatilag bárki szellemi terméke hozzáférhető és használható, de a magyar előadóművészek jelentős része még mindig nem ismeri eléggé a tevékenységéhez fűződő jogokat, illetve azokat a jogi eszközöket, amelyekkel érvényt szerezhet járandóságának. Az EJI előadásait az érintettek ezért gyakran „túlélő kurzusoknak” tekintik, mivel rövid idő alatt, koncentrált és gyakorlatias felkészítést kapnak arra, hogy jogi szükséghelyzetben megtehessék a szükséges lépéseket saját védelmük érdekében.
Az EJI legutóbb egy újabb egyetemi tanszékre, az ELTE Bölcsészettudományi Karának zenei szemináriumára terjesztette ki az előadóművészek jogait bemutató előadássorozatát. Dr. Tomori Pál, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) igazgatója és a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület (MSZJF) elnöke ismertette a tanszék hallgatóinak azokat a jogokat, amelyek világszerte és Magyarországon is megilletik az elődadóművészeket. Bognár Gábor tanszékvezető egyetemi tanár ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy az átadott tudásanyag a hallgatók későbbi gyakorlati művészetközvetítői munkájának elengedhetetlen részét képezi.
Az EJI az idén tucatnyi előadás megtartását tervezi. Dr. Tomori Pál igazgató és Dr. Békés Gergely jogi képviselő az ELTE BTK mellett egyebek között az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Jogi Továbbképző Intézetében, a Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán, a Zeneipari Hivatalban, a Majdnem Híres Rocksuliban tartanak kurzust. A Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakgimnáziumban az EJI egy teljes szemesztert szentel a témának. Az előadások az általános szerzői jogi kérdések mellett speciálisan az előadóművészi területre koncentrálnak. Felölelik a szerzői jog nemzetközi kereteire, az uniós szabályozási hálóra vonatkozó ismereteket és gyakorlati példákkal mutatják be a hazai joganyagot és joggyakorlatot.
Az EJI a művészi pályára lépők képzését, jogtudatosságának növelését folyamatos feladatának tekinti. Meggyőződésük szerint az előadóművészek eredményes jogérvényesítéshez nélkülözhetetlen a megfelelő jogtudatosság.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink