Jubileumi Prognózis koncert a Symában

2011. 04. 26.

A fiúk, azaz urak, április 30- án nagyszabású koncerttel ünneplik 30. születésnapjukat. Biztosak lehetünk benne, hogy újra visszahozzák azt a pezsgő hangulatot, melyet azok a szerencsések élhettek meg, akik pl. a Budai Ifi-Parkban, a Rideg Sándor Műv.Házban, a Szegedi Ifjúsági Napokon, a Dorogi Rockfesztiválon, a Pusztavacsi Fesztiválon, valamint az ország szinte minden pontján akkoriban látták őket. A koncerten csak a 80-as években született dalokat fogjuk hallani, melyeken azóta generációk nőttek fel, őket is várja a zenekar, hiszen a dalok nem veszítettek sem aktualitásukból, sem lendületükből. A próbák több hete zajlanak a Media General Művész-bázisán. A koncerten Vörös István, Jankai Béla és Klemm Ervin mellett nagyszerű zenésztársak segítik a teljes megszólalást. A koncert tökéletes hangosítását az L-Acoustics hangberendezés biztosítja, mely már többször bizonyított jónéhány világsztár budapesti fellépésén. A világítás is fantasztikusnak ígérkezik, 50 intelligens lámpa fogja pásztázni a színpadot. 18,30-kor a Belmondo zenekar indít, 20 órakor pedig ’nózis… ’nózis… Prognózis! Akik magukkal akarják vinni a koncert hangulatát, az előtérben hozzájuthatnak a Prognózissimo koncert CD-jéhez és DVD-jéhez, valamint Vörös Pisti korábbi és vadonatúj Magaslesen és Mélyföld című lemezeihez.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink