Kada ad Libitum – kísérleti improvizáció az Opus Klubban május 8-án

2024. 04. 28.

"Nem a hangszereiket nézik, nem a közönséget és nem a pénztárat. Ilyen zene akkor születhet, amikor néhány tehetséges ember távolba néz, és tekintetük valahol a horizonton túl találkozik.
Hallgatóknak pedig tanácsos „wide” üzemmódba állítaniuk a belső hi-fit és kikapcsolni a külső világot". – ezt írtuk a 2015-ben a mi terjesztésünkben megjelent Távolbanézés című tripla CD-jükről.
 
A 2018-ben megjelent hatodik lemezük, in vivo folytatja az eddigi hagyományt: stúdió koncertet hallunk, analóg rögzítéssel. Ez a lemez hi-resolution flacban, vagyis nemcsak az MP3-nál, de a CD minőségnél is jobb felbontásban kapható a Dalok.hu-n.

A 2005-ben alakult Kada ad Libitum experimentális zenei projekt számok helyett többnyire tágan értelmezhető struktúrákat, szabályrendszereket alkalmaz, és ezek lehetőségeiből kiindulva minden egyes koncerten és felvétel-szituációban új tartalmakat hoz létre. Tagjai különféle zenekultúrákból jöttek, magának az állandó mozgásban lévő együttesnek ezért nem lehetnek igazán műfajai, se tipikus stílusa – ehelyett minden ember úgy játszik, ahogy őbelőle autentikusan adódik, és ahogy az éppen létrehozott zenei történés hat rá.  Az időről időre változó felállással visszatérő kollektíva hamarosan új albummal jelentkezik, ebből adnak most zenei ízelítőt az Opus Jazz Club közönségének.


•    Válik László - gitár, effektek
•    Váczi Dániel - glissotar (glissonic tárogató), szaxofon
•    Bartók György - zongora, Rhodes
•    Szerető Dániel - basszusgitár
•    Serei Dániel - dob
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink