Kaktuszliget - kritika

2013. 12. 03.

Igazi kocsmazenekar volt. Később a Heaven Streethez hasonlóan felfedezték a magyar nyelvet, mint önkifejező eszközt, és azóta nincs megállás.
Nagyon kevés olyan zenekar van ma, aki ennyire népszerű, még mindig hiteles és jó. Az új lemez nem erőlködik, nem próbál slágereket produkálni, önmagát adja. Az érzékszerveiket még nyitva tartó negyvenes férfiak életérzése. Az album egyértelműen Kiss Tibi versei köré épül. Igen, ezek versek, formájukat tekintve is, és néha talán jobb is lenne először olvasva befogadni őket – a rájuk épülő zenei kavalkád elvonja a figyelmet. De ez a kavalkád nem rossz egyáltalán! Jót tett a zenekar hangzásának Dodi Kaoss Padja és az elrugaszkodás a hagyományos hangszereléstől. Ugyanakkor túlságosan is egy szintre van keverve minden, a finom és a durva részek talán nagyobb dinamikát érdemelnének.
Karácsonyi érzésünk támad sok dal hallatán, pedig nincs a lemezen karácsonyi dal. A Quimbyből áradó bölcsesség és megnyugvás lehet az, amit érzünk. De nem nyugdíjas zene ez egyáltalán. A Kivándorló Blues elég konkrét, az Állatok a legelőn pedig egy fergeteges rockendroll:


Azt mondják, hogy nem egy tánc a rockandroll.
Engedd ki a szellemet a palackból!
Ahelyett, hogy olvasnád a híreket,
Gyere inkább szerezz egy kis hírnevet!


Rajta!

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink