Kaleidoszkóp VersFesztivál: megnyílt a nevezés!

2017. 09. 20.

Idén is a Váci Dunakanyar Színházban léphetnek fel a Kaleidoszkóp VersFesztivál versenyzői: november 23. és 26. között versmondás, versfilmek, versszínházi előadások és verszenei koncertek versenyeznek a seregszemlén. Már lehet jelentkezni!

Ebben az évben - Arany János születésének 200. évfordulója előtt tisztelegve - Arany János emlékestekkel, pódiumi előadásokkal, nagyszínpadi produkciókkal és vetítésekkel bővíti a Magyar Versmondók Egyesülete a VersFesztivál programját, amely számos kulturális csemegét tartogat: a színpadra kerülő fesztivál-előadások többsége egész estés estés táncos, versszínházi és kamaraelőadás, éppen azért, hogy a sokszínűség jegyében újszerű formákat mutasson be a Kaleidoszkóp Arany János műveinek interpretálásával. A filmes szemlén a Nemzeti VERSeny döntős versklipjei is helyet kapnak.

A versenyprogramra versszínházi előadással, koncerttel, versfilmes alkotással, valamint vers- és prózamondás mellett balladamondással lehet jelentkezni. Az utóbbi kategóriák esetében idén először nemcsak junior és felnőtt, de fiatal felnőtt kategória is lesz! Mindegyik verseny nyitott valamennyi korosztály számára, határon innen és túlról.

A hivatásos és az amatőr versenyzők külön kategóriában versenyeznek, a hivatásos előadóknak és társulatoknak a nevezés idén először térítésmentes.

Nevezési határidő:
versszínház és verszene: 2017. október 10.
versmondás és versfilmek: 2017. október 30.

A versenykiírások meglehetősen nagy művészi szabadságot engednek a művek választása és feldolgozási módja terén minden nevezőnek.

Íme a részletek:

versmondás 1. - Junior Versmondó Szalon:
Nevezhet minden 10 és 14 év közötti versmondó két verssel vagy prózával, amelyek közül az egyik klasszikus, a másik kortársköltő alkotása, mindkettő szabadon választott. Egy vers/próza időtartama nem haladhatja meg a 4 percet!
Kortársköltőnek tekintjük az élő és a néhány éven belül elhunyt költőket, akiknek saját kötete jelent meg és az irodalomtörténet számára ismert alkotók. (ajánlás: versfesztival.hu)

versmondás 2. - Ifjúsági és felnőtt Versmondó Szalon:
Nevezhet minden 14. életévét betöltött versmondó két verssel vagy prózával, amelyek közül az egyik Arany János-vers vagy ballada, a másik szabadon választott mai kortárs. Egy vers/próza időtartama nem haladhatja meg a 4 percet, amely alól az Arany-balladák képeznek kivételt! A zsűri külön értékeli az ifjúsági (14-25 év) és a felnőtt (25 év felett) korcsoportot.

versszínház:
- Verses nagyszínházi előadás: elbeszélő költemények, verses drámák stb. Legfeljebb 2 felvonás, maximális játékidő: 70 perc.
- Előadóest: Önálló- vagy társas (két- vagy többszereplős) pódiumi est, melynek műsorán többnyire versek vagy prózák szerepelnek. 1 felvonás, maximális játékidő: 30 perc.
- Verses monodráma: egy vagy többszereplős, de egy szereplőre épülő (egy ember beszél) verses/lírai mű kamaraszínpadi feldolgozása. 1 felvonás, maximális játékidő: 30 perc.
- Performance: egy vagy többszereplős, többnyire versekre és prózákra épülő, rendhagyó (nem a már ismert színpadi formákra épülő) előadás. 1 felvonás, maximális játékidő: 30 perc.
- Mozgásszínházi előadás: költői művekre, versekre, prózára épülő koreográfia. 1 felvonás, maximális játékidő: 30 perc.
- Emlékest vagy jubileumi előadás: versösszeállítás, drámajáték Arany János alkotásai kapcsán. 1 felvonás, maximális játékidő: 30 perc.

verszene, énekelt vers:
bármely (szabadon választott) énekelt vagy megzenésített vers, zenekari kísérettel vagy anélkül. Legalább 3 dal, de legfeljebb 20 perces koncert adható.

versfilmek:
amatőr és profi filmesek versenye: a költészet bármely tartalmi és formai jellegű audiovizuális megvalósítása, etűdszerű, rövid, 5-10 perces, vagy hosszabb lélegzetvételű, legfeljebb 40 perces alkotásokkal. Olyan kisjátékfilmek és dokumentarista alkotások készítésére és bemutatására hívjuk a független filmes alkotókat, alkotóközösségeket, amelyek bármely költő vagy író szellemi örökségét vállalva, az adott szerző munkásságának jegyében készülnek, vagy különböző (egy vagy több) költészeti alkotást dolgoznak fel filmes formában.

Két kategória:
- Arany János versek és balladák filmes vagy animációs feldolgozása
- Szabadon választott költő vagy író művének filmes vagy animációs feldolgozása

További információ és jelentkezés:
www.versfesztival.hu
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 26.
ValMar és T. Danny koncerttel robban be az AstroFest a Plázsra egy minifesztivál keretében június 27- én és 28- án. Ezen a héten is folytatódik a hétköznapokat feledtető, nagy balatoni ellazulás a siófoki Plázson.
2025. 06. 20.
Megérkezett a "Butterbros" zenekar legújabb dala és hozzá forgatott videó klipje – a „Csapda” egy eleve kárhozatra ítélt szerelem történetét meséli el.
2025. 06. 17.
Legjobb francia, spanyol és magyar jazzoktatóktól tanulhatsz augusztus 3. és 10. között a Balaton partján. A résztvevőket egyéni órák, hangszeres csoportfoglalkozások, együttes és big band próbák, valamint éjszakai jam sessionök várják.
2025. 06. 16.
A napokban új lemezzel jelentkezett a CAIRO együttes. A zenekar fennállásának 20 éves évfordulójára nem csak egy nagyszabású koncerttel, hanem munkásságuk 30 jelentősebb dalának felújításával is készültek
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink