Karavan Familia vezeti az iTunes magyar világzenei listát

2017. 08. 28.

Karavan Familia valóban egy család – egy házaspár és két gyerek. A legmeggyőzőbb bizonyíték az összetartásukra az, hogy miután a gyerekek felnőttek, nem hagyták el a családi zenekart, hanem belevitték a saját zenei látásmódjukat.
A hagyományos roma népzenéből városi cigány folkot teremtő zenekarok egyik igen figyelemreméltó formációja a Karavan Familia. Az alapító Nagy István a magyarországi cigány népzene megkerülhetetlen alakja immár harminc éve. A blues rajongó gitáros-énekes tizenévesen ismerkedett meg szabolcsi roma zenészekkel, és ez gyökeresen meghatározta zenei fejlődését. Szinte nincs olyan roma zenekar, amelyben ne közreműködött volna. Az autentikus cigány zene kedvelői a méltán híres Romanyi Rota és a cimbalomvirtuóz Balogh Kálmán vezette Romano Kokalo zenekarokból ismerhetik. A kilencvenes és a korai 2000-es évek zenekari formációi mára ugyan jobbára eltűntek, de időközben felnőtt egy újabb generáció. Nagy tizenhárom éve alapította meg feleségével, Icával, és gyerekeivel, Nikivel (24) és Istvánnal (26) a Karavan Familiat.
Itt meghallgathatod a három évvel ezelőtti interjúnkat a zenekarral, ahol élőben is zenélnek:

 

 

Itt pedig a Karavan Familia legfrissebb klipje, amely a tradíciók és a modernség ízléses találkozásának a példája:

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 26.
ValMar és T. Danny koncerttel robban be az AstroFest a Plázsra egy minifesztivál keretében június 27- én és 28- án. Ezen a héten is folytatódik a hétköznapokat feledtető, nagy balatoni ellazulás a siófoki Plázson.
2025. 06. 20.
Megérkezett a "Butterbros" zenekar legújabb dala és hozzá forgatott videó klipje – a „Csapda” egy eleve kárhozatra ítélt szerelem történetét meséli el.
2025. 06. 17.
Legjobb francia, spanyol és magyar jazzoktatóktól tanulhatsz augusztus 3. és 10. között a Balaton partján. A résztvevőket egyéni órák, hangszeres csoportfoglalkozások, együttes és big band próbák, valamint éjszakai jam sessionök várják.
2025. 06. 16.
A napokban új lemezzel jelentkezett a CAIRO együttes. A zenekar fennállásának 20 éves évfordulójára nem csak egy nagyszabású koncerttel, hanem munkásságuk 30 jelentősebb dalának felújításával is készültek
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink