Kecskék és katarzis! - Fábián Juli, Bérczesi Robi és Bocskor Bíborka

2016. 07. 10.

Terápia-e a dalszerzés, miért jó a kecskéknek énekelni és milyen a színpadi katarzis? A Telekom VOLT Fesztivál teltházas napján a JANA Színpadon fellépő Fábián Juli & Zoohacker, Magashegyi Underground és a hiperkarma frontemberei a backstageben meséltek erről, mi több, Bocskor Bíborka még egy titkot is elrult friss klipjükről. 

Fábián Julit a benne lévő belső hang, a zene inspirálta, hogy végül énekesnővé váljon. Ahogy mondta, az ének-zenei általános iskola után annyira hiányzott neki a zene, hogy később muszáj volt visszatalálnia hozzá. „Az ének volt az, amiben úgy éreztem, hogy a legteljesebben tudom magam kifejezni, mert szöveget is tudok mondani és valami olyan rezgése van a zenének, ami semmi másnak nincs” – meséli Juli, aki szerint koncertezni katartikus élmény: „Nagyon erős energiaáramlás a közönséggel és a zenésztársakkal és valahogy a fenti erők is úgy érzem, hogy átszűrődnek, átáramlanak rajtam. Egészen más szférába kerülök, amikor énekelek, és együtt zenélünk másokkal. Annak ellenére, hogy nagyon kell figyelni, hiszen ez egy munkás dolog, hogy az ember jelen legyen a színpadon akkor is, ha éppen valami problémája van, vagy szíve szerint a Balaton partján pihenne. De ha sikerül benne lenned és megélned, akkor valami hihetetlen robbanás történhet. Rengeteg kis robbanás ad össze egy nagy katarzist színpadon.”

Bérczesi Robi szerint a boldogság egy olyan állapot, ami a nyugalom, a békesség és a szerelem keveréke. Ő magában az ide vezető utat úgy találta meg, hogy kialakította a saját képzeletbeli világát: „Az, hogy zenész vagyok, egy dolog. Lehettem volna bármi más is, ez így alakult. Igazából szerintem az ilyen típusú emberek, mint én, mindegy, hogy milyen szakmájuk van, a születésüktől fogva teremtik meg maguknak a valóságot”- mondta el a JANA színpados fellépése előtt. Ez a fajta belső világ pedig segít a dalszerzésben is: „Szabadjára engedem olyankor a gondolataimat, a kezemet a gitáron, meg a szavakat és hagyom, hogy kijöjjön egy olyan dalszöveg és egy olyan dallam, aminek éppen ki kell jönnie és utólag mindig kiderül, hogy öntudatlanul is arról írtam a szöveget, ami éppen akkor történt velem”- teszi hozzá Robi.

A Magashegyi Underground énekesnőjét, Bocskor Bíborkát mindenekelőtt az teszi boldoggá, hogyha megtalálja magában a balanszot, ehhez jöhetnek extra dolgok: „Az is boldoggá tesz, hogyha zenét hallgatok. A bringa boldoggá tesz, a jóga boldoggá tesz, hogyha egy biztonságos, jó társaság van folyamatosan velem, amitől nem kell féljek, hogy megszúrnak és a tüskéikkel bármit csinálnak velem, akkor megint csak nagyon boldog vagyok.” Pont, úgy, ahogy gyermekként boldoggá tette az is, ha a kecskéjének énekelt. A mai napig bolondériái az állatok és örömmel van közöttük, készülő, Ellenfény című klipjükben is madarakkal szerepel. Bíborka az új videóról is elárult egy kis kulisszatitkot a JANA backstage-ben: „Most forgattuk le az Ellenfény c. klipünket, ahol madarakkal találkoztam, egy bagollyal és egy sólyommal barátkoztam össze. Sőt, volt egy apró csoda is, mert mikor a sólymot a kezemben tartottam és elhívta a gazdája, szólt, hogy a sólyom vissza akar jönni, ami tök ritka és mondtam, hogy próbáljuk ki. Mikor pedig kitartottam a kezemet, visszareppent. Tulajdonképpen most egy kis titkot árulok el, de a klip azzal indul, hogy a sólyom visszaszáll a kezemre én meg annyira boldog vagyok…”

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink