Képzelt Város újrahangolva

2017. 11. 22.

A Képzelt Város nemcsak tagságában, de ennek köszönhetően hangzásában is változott az elmúlt egy év során, melyet hamarosan új dalokkal is bizonyítanak december 8-ai koncertjükön a Kuplungban.
A Képzelt Város több mint 10 éves pályafutása alatt mindig nyitott volt a kísérletezésre – legyen szó a hangokról vagy a dalok képi megvalósításáról – az új felállás pedig ismét változtatásokra, új utak keresésére ösztönözte a zenekart. A csapathoz tavaly csatlakozott Bos Michaela csellista, aki szinte egyből együtt lélegzett a többiekkel. Az ötös néhány hónapja dolgozik az új dalokon, ezekből kettőt még a koncert előtt meg is hallgathatunk, a munkamódszer alapját pedig ezúttal is a közös elvonulás jelentette.
„Sok zenei ötlet jött ki az új felállásból, amelynek részben az a következménye, hogy az énekes részeket minimalizáljuk vagy kihagyjuk a dalokból. Fontos változás, hogy az éneket angolra váltottuk az új daloknál, ami biztosan sok hallgatónak furcsa lesz. Az új dalokban az ének nem emelkedik a többi hangszer fölé, egyenrangú velük. Erre az angol ritmusából és dallamosságából adódóan sokkal alkalmasabb, mint a magyar nyelv”– mesél a változásokról Kovács Ákos András, a Képzelt Város énekes-gitárosa, aki azt is elárulta, hogy új számokat és két klipet is megjelentetnek a közeljövőben.
„A hangszerelést és a megszólalást igyekszünk változatosan tartani, a készülő két kliphez tartozó dalok közül az egyikben nyomott hagytak a dark jellegű, nyolcvanas évekhez kötődő szintihangzások, a másikban viszont kizárólag gitározunk. Élvezzük ezt a fajta változatosságot, a számok ugyanakkor hasonló hangulatokat jelenítenek majd meg, és sok lesz az újdonság is” – mondja el a dalokról elöljáróban Ákos, ízelítőül pedig itt a Homing teasere is: https://youtu.be/SNK7IJ1m6VQ


A zenekar az új számokat egyébként Győrffy Máté, gitáros-basszusgitáros és Miskolczi Márton gitáros-billentyűs közös stúdiójában, a Keplerben rögzítették, élőben pedig december 8-án, a Kuplungban debütálnak. A Képzelt Város az alkalmi formációból zenekarrá avanzsált Trillion és a friss lemezes ék társaságában lép fel.


Képzelt Város, Trillion, Ék
Helyszín: Kuplung
Időpont: 2017. december 8. 20.00
Jegyárak: early bird 1000 Ft, elővételben 1300 Ft, helyszínen 1600 Ft
Jegyvásárlás: https://tixa.hu/trillionkepzeltvarosek_20171208
Facebook-esemény: http://bit.ly/2zjK1Hs
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink