Két magyar döntős a nemzetközi dalszerzői versenyen

2007. 02. 11.
Az évente megrendezett dalszerzői versenyen összesen 18 kategóriában indulhattak a résztvevők, akik között profi zenész ugyanúgy lehet, mint amatőr hálószobazseni. A pénzben megnyerhető díjak meghaladják a 150 ezer dollárt, de a verseny díjazottjainak járó egyéb promóciók több mint 20 ezer dollár értékben kerülnek kiosztásra. Ám nem is ez adja a verseny igazi rangját, hanem az, hogy a zsűriben számos zenésznagyság is helyet kapott.
Az impozáns névsorban így megtalálható Brian Wilson (Beach Boys), Robert Smith (The Cure), Tom Waits, Tiesto vagy Sean Paul is,  és mindezeken túl a résztvevőknek alkalmuk nyílik bemutatkozni a nemzetközi zenei piac legjelentősebb fórumain, hiszen zenészek mellett a zeneipar döntéshozói is képviseltetik magukat.
Idén két magyar versenyző is bejutott a döntőbe, melynek a mezőnyét most hirdették ki: Sárik Péter a jazz, a Fabula Rasa duó pedig a world music kategóriában került a legjobb 15, illetve 14 közé. Sárik Péter - aki idén Stream című szerzeményével lett döntős - már a verseny 2004-es, illetve 2005-ös kiírásában is döntős volt, leginkább talán a Jazzpression zenekar zongoristájaként ismerheti a közönség.
A világzenei kategóriában az öttagú, kecskeméti Fabula Rasa zenekar lett döntős, Szirtes Edina és Varga Kornél Tricky című szerzeménye révén. A saját stílusát kortárs népzeneként definiáló együttes egyébként cigány, magyar, kelta, zsidó és balkáni népzenék ötvözésével alakította ki saját zenei világát.
A verseny győzteseit márciusban a zsűri döntései alapján hirdetik majd ki, de lesz közönségdíj is, ezért a honlapon szavazni is lehet. A zsűritagok között egyébként a fent említettek mellett még megtalálható John Mayall, Jerry Lee Lewis, Frank Black (Pixies), Peter Hook (New Order), Cassandra Wilson, Isaac Brock (Modest Mouse), Darryl McDaniels (Rund-DMC) és Macy Gray is, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy egyes kategóriákban már az is megtiszteltetés, hogy a zsűri meghallgatja valakinek a szerzeményét.
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink