Ki-Látó eredmények

2007. 12. 12.
KI-LÁTÓ
zenei tehetségkutató verseny díjazottjai

A Fonó Budai Zeneházban december 7-8-án élő koncertek keretében került sor a KI-LÁTÓ döntőire. A versenyre nevezett hetven zenekar közül huszonegy produkciót hallgatott meg a szakmai zsűri. A Dresch Mihály, Hollókői Lajos, Krulik Zoltán, Matisz László és Sebő Ferenc alkotta testület, igen színvonalasnak minősítette a vetélkedést, melynek jellemzően három műfaját nem tartotta összemérhetőnek. Ezért a zsűri a tervezett első, második és harmadik díj helyett, a három legjobbat jelölte meg műfajonként, melyek közül a három műfaj legjobbjait, azaz a három első helyezettjét, valamint egy produkciót külön díjazásban részesít.

NÉPZENE:
Első díj:Vizin zenekar
Második: Török Tilla zenekara
Harmadik: Hajna

VILÁGZENE:
Első díj: Nossa
Második: Club Era
Harmadik: Live Act Folk

JAZZ:
Első díj: Piccolo Inn
Második: Lower House
Harmadik: Jambient

A zsűri külön díjban részesíti: Idrányi Eszter zeneszerzőt és a  Varietas Delectat Kvartettet.
Díjazás:
A három első helyezett élő egy órás koncertet ad a Fonóban 2008. február 23-án szombaton, 20.00 órától. A koncertről több csatornás lemezfelvétel készül . A felvett számokat a zenekarok hozzájárulásával a Dalok.hu feltölti az oldalra és promotálja illetve forgalmazza.
 
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 08. 09.
Majka és Beton.Hofi hangolja rá az egyetemistákat az évkezdésre Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján, a város szívében, több mint 9.000 m²-en, mely eseményre...
2025. 08. 07.
"Gábort nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. A magyar jazz szcéna igazán aktív szereplője, aki nem ontja a lemezeket, de minden korongja figyelemreméltó, kiérlelt alkotás, amire érdemes odafigyelni." Jazz.hu
2025. 08. 06.
Az igényelhető támogatási összeg egységesen 4 millió forint, amit a nyertes pályázók hang- és képfelvételek készítésére, koncertezésre, turnézásra, valamint ezek kommunikációjára fordíthatnak. Benyújtási határidő: 2025. szeptember 3.
2025. 08. 06.
Egy kulturálisan sokszínű, vibráló nagyváros vár minket szerdától a Hajógyári-szigeten, ahol a legszembetűnőbb változás az lesz idén, hogy olyan negyedeket alakítottak ki...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink