Király Viktor és a „Budapest Girl”

2018. 02. 22.

Az egyik legsikeresebb hazai énekes, Király Viktor izgalmas dallal nevezett A Dal 2018-ba, amellyel a verseny egyik legkiemelkedőbb produkciójává vált. A „Budapest Girl”-t az eddigiektől eltérő előadásmódban láthatjuk és hallhatjuk majd a szombati döntőben, de a dal már megvásárolható a Dalok.hu- n is!.

Viktorra először 2008-ban figyelt fel Magyarország, amikor megnyerte a Megasztárt. Az azóta eltelt tíz évben a hazai közönség egyik kedvenc előadójává vált, akinek olyan dalokat köszönhetünk, mint a „Hatodik emelet”, a „Solo” és a „Fire”. Az elmúlt időszakban az énekes-dalszerző folyamatosan látható volt a képernyőn is: a Star Academy-ben zsűri, a Sztárban sztárban versenyző, majd a Sztárban sztár +1 kicsi második évadában újra zsűri szerepbenláthattuk.

A Budapest Girl pozitív hullámokat és budapesti életérzést közvetít, szépsége egyszerűségében rejlik – ezúttal valóban nem a körítés volt a lényeg, hanem maga a dal. A szöveg egyfajta óda a városhoz és a magyar nőkhöz, a „Budapest Girl”-t nemzetközi hírességek gyönyörű vonásai alkotják – találkozhatunk Rihanna stílusával, Mila Kunis tekintetével, Angelina Jolie szájával és JLo idomaival a Viktor által írt szövegben. Az inspiráció és a dalszerzés egy hosszabb folyamat volt, melyet felénél félretett az énekes. „Szerencséreközben megjelent az életemben a szerelmem, és ettől megkaptam a hiányzó ihletlöketet, így teljesen őszinte gondolatokkal tudtam befejezni a dalt. Ez a szám nem egyetlen személyről szól, hanem bárki lehet a budapesti lány vagy a budapesti fiú – a Budapest Girl jó emlékek összegzése, illetve egy általános pozitív budapesti életérzés.” – nyilatkozta Viktor.

"Az eddigi számaimhoz képest a Budapest Girl egyfajta visszatérés a gyökerekhez – ez egy akusztik-pop dal, ami egy szál gitárral is megállja a helyét. Szerintem illik a repertoáromba, de a trendekhez nem igazodik, ezért úgy érzem, időtálló lesz.” – mondta az énekes-dalszerző.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 26.
ValMar és T. Danny koncerttel robban be az AstroFest a Plázsra egy minifesztivál keretében június 27- én és 28- án. Ezen a héten is folytatódik a hétköznapokat feledtető, nagy balatoni ellazulás a siófoki Plázson.
2025. 06. 20.
Megérkezett a "Butterbros" zenekar legújabb dala és hozzá forgatott videó klipje – a „Csapda” egy eleve kárhozatra ítélt szerelem történetét meséli el.
2025. 06. 17.
Legjobb francia, spanyol és magyar jazzoktatóktól tanulhatsz augusztus 3. és 10. között a Balaton partján. A résztvevőket egyéni órák, hangszeres csoportfoglalkozások, együttes és big band próbák, valamint éjszakai jam sessionök várják.
2025. 06. 16.
A napokban új lemezzel jelentkezett a CAIRO együttes. A zenekar fennállásának 20 éves évfordulójára nem csak egy nagyszabású koncerttel, hanem munkásságuk 30 jelentősebb dalának felújításával is készültek
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink