Koalabell: kétmillió forint meghívásos pályázat révén

2016. 10. 19.

A Budapest Music Expón tartották az idén már nyolcadik alkalommal megrendezett Öröm a Zene országos tehetségkutató verseny döntőjét, amelynek első díját a pop-rock, azon belül is leginkább a brit pop műfajban kalandozó Koalabell kapta meg. A banda zenéjére olyan neves együttesek voltak hatással, mint a The Police, a Genesis, a Coldplay, a Kings of Leon vagy a The Killers. Többen pedig már azt is megjegyezték, hogy a stílusuk hasonlít a korai U2-ra.
Az Expón rendezett döntőbe úgy jutottak be, hogy megnyerték az egri Éter Plusz Tehetségkutató Fesztivált. „Óriási élmény volt számunkra, hogy egy ilyen nívós helyszínen is felléphettünk. 15 perc állt a rendelkezésünkre, ez idő alatt négy dalt adtunk elő. A koncert után megszólított bennünket Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, egyben a zsűri elnöke, aki jelezte, hogy egy meghívásos pályázat keretében mi is csatlakozhatunk a Cseh Tamás Programhoz” – mesélték. A zenekar jutalma így összesen hárommillió forint: a Hanosz jóvoltából egymillió forint értékű hangtechnikai felszerelést, a Cseh Tamás Program felajánlásának köszönhetően pedig kétmillió forint összegű egyedi pályázati lehetőséget kaptak.

Forrás: Facebook

A srácok a programnak köszönhetően kiadhatják első nagylemezüket, az EP-jük pedig már novemberben megjelenik. Ehhez öt szám el is készült, a hatodikat éppen most veszik fel. A banda profiljába főként angol dalok tartoznak, de az EP-n két magyar nyelvű szerzemény is hallható lesz. A támogatásból a számokhoz tartozó klipek forgatását is tudják finanszírozni.
A Koalabell nyáron, a Sziget Fesztivál Eurostage színpadán is megcsillogtathatta tehetségét. A fiúk új kihívásokra várnak és szeretnének a következő szezonban több fesztiválra, és minél nagyobb színpadokra is eljutni. Legközelebb október 20-án, a New Level Empire előzenekaraként találkozhatunk velük az A38 Hajón.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink