Koncertek híján könyvvel ünnepel a 30Y

2020. 05. 13.

30Y május elsején este nyitotta volna az évszázados tölgyek között a Nagyerdei Víztorony kerti színpadának idei szezonját. Az élet azonban ezt ezúttal felülírta. Süli András, a Víztorony és a Campus Fesztivál programszervezője azonban egy kicsit mégis elhozta a debrecenieknek a zenekart, hiszen az évfordulóra megjelent az Ipszilon című könyv is, ennek bemutatójára is készültek. S úgy döntöttek, ezt egyfajta gyógy­írként megtartják online eszközök segítségével a Debrecen–Budapest–Pécs-tengelyen Beck Zolival, a zenekar énekesével, Tóth Barbival, a banda turné- és kommunikációs menedzserével, a könyv szerzőjével, illetve Bátori Jim Gáborral (Sinco), a könyv fotósával és tervezőjével.

Könyvbemutató, online

A zenekar az Ipszilon című könyvét egyszerre jegyzi fotóalbumként, interjúkötetként, füveskönyvként, turnénaplóként, valamint önvallomásul és korlenyomatként is. Bátori Gábor, Haász János író, újságíró és Tóth Barbi ajándéka a 30Y huszadik születésnapjára. A kötet április 11-én, a magyar költészet napján jelent meg óriási érdeklődés közepette, hiszen első kiadása már a megjelenés előtt egy héttel elfogyott.

A Süli András moderálta beszélgetés a könyv keletkezése mellett arra is irányult, hogyan telnek a napok 2020 koncertéhes tavaszi–nyári időszakában zenészként, menedzserként vagy fotósként. És azt is megtudhattuk, a könyv ötlete Barbitól származik, aki körülbelül három éve gondolkodott rajta, ebbe pedig hamar bevonta Jimet is. Céljuk, hogy megmutassák a zenekar másik arcát is, amely ugyan egybevág azzal, amit a közönség lát, mégsem feltétlenül nyilvános mindenki számára.

Fotó: Bátori Jim Gábor-archív

Forrás: HAON 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink