Könnyűzene felsőfokon

2017. 12. 16.

- A Debreceni Egyetemen a Zeneművészeti Kar hallgatóin kívül is számtalan tehetséges diák játszik valamilyen hangszeren, vagy szeretne ezzel foglalkozni. Erre reagálva léptünk kapcsolatba a Köbányai Zenei Stúdióval, hogy egy könnyűzenei képzés indításáról közösen gondolkodjunk, és amelynek alapjait ma hivatalosan is letesszük – jelentette be Szilvássy Zoltán rektor a képzés indításáról szóló szerződés pénteki aláírásán.

Az együttműködés értelmében már a következő félévben jelentkezhetnek a Debreceni Egyetem hallgatói a szabadon választható tantárgyként meghirdetett könnyűzenei kurzusra.

- Folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyek összekötik az egyetemi polgárságot, a közösséget. Ilyen a sport mellett a zene is. Ezért fontosnak tartjuk, hogy a kurzust először akkreditált szakká fejlesszük, és később akár zenei menedzser, vagy hangmérnök képzések indításán is gondolkodunk. Mindehhez már rendelkezésre áll az infrastruktúra is egy Füredi úti épületünkben – hangsúlyozta Bács Zoltán kancellár.

A képzésben résztvevő Kőbányai Zenei Stúdió húsz éve működik és több ezer kiváló zenészt nevelt.

- Megtiszteltetés és próbatétel is egyben, hogy egy ilyen mérhetetlen tradíciókkal rendelkező intézménnyel léphetünk kapcsolatba. Számunkra a legfontosabb, hogy professzionális tudást és megfelelő közeget nyújtsunk azoknak a tehetségeknek, akik szeretnének komolyan foglalkozni a könnyűzenével. Számunkra az a komolyzene, amit komolyan vesznek – emelte ki Póka Egon, a stúdió ügyvezető igazgatója.

A kurzuson a Zeneművészeti Kar és a Kőbányai Zenei Stúdió tanáraitól sajátíthatják el a hallgatók a könnyűzenei alapokat, egyéni hangszeres és zenekari órákon.

-  A könnyűzenét is a klasszikus módszerekkel lehet megtanulni. Erre alapozva indítottuk el annak idején a Kőbányai Zenei Stúdiót, ami középfokú intézményként működik és mostanáig a könnyűzenei területen elérhető legmagasabb szintű képesítést adta Magyarországon. Ezért is jelentős előrelépés a Debreceni Egyetem által elindított kurzus - mondta Gyimesi László, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára.
A hallgatók dob, basszusgitár, gitár, billentyűs hangszerek és ének közül választhatnak majd.

- Történelmi jelentőségű hazánkban ez a mai nap, hiszen sokáig óriási szakadék állt a klasszikus és a könnyű zenészek között. Hisszük, hogy a zene világában csak két kategória létezik: a jó és a rossz zene. Ezen a kurzuson értékek születhetnek, ezért szeretnénk minden hallgató, még a külföldi diákok számára is elérhetővé tenni a könnyűzenei képzést, amit angol nyelven is meghirdettünk – tájékoztatott Lakatos Péter, a Zeneművészeti Kar dékánja.
A diákok ismereteket szerezhetnek a könnyűzenei stílusokban alkalmazott hangszerek használatáról, az énektechnikáról, a zenekari munka sajátosságairól, az élő koncertek technikai és zenei követelményeiről, továbbá megtanulhatják, hogyan kell stúdiófelvételt készíteni. Az egyetem a szakmai program felügyeletével és a szakalapítás előkészítésének koordinálásával Duffek Mihályt, a Zeneművészeti Kar professzorát bízta meg, a képzésben a tervek szerint részt vesz többek között Póka Egon, Csiszár Péter és Tornóczky Ferenc is. Az előzetes visszajelzések alapján az első szemeszterben körülbelül 40 diákra számítanak. A könnyűzenei kurzust mostantól minden tanévben meghirdeti a kar, és a tapasztalatokból építkezve közben folyamatosan dolgoznak a könnyűzenei alapszak megalapításán.

A kurzusra január 17-ig lehet jelentkezni a Zeneművészeti Kar honlapján, a szintfelmérő felvételit január 19-én tartják. További információ: music.unideb.hu

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara több mint 200 hallgatójával és 60 oktatójával az ország második legnépesebb zenei felsőoktatási képzőhelye a Zeneakadémia után. Alapképzésben a klasszikus orgonától a fagotton és éneken át az egyházzene-kórusvezetésig összesen több mint húsz szakirányt választhatnak a fiatalok.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink