Könnyűzenei konferencia Egerben

2018. 01. 30.

Konferencia a magyar könnyűzene támogatásának lehetőségeiről elnevezésű szakmai rendezvénynek ad otthont 2018. február 7-én Eger városa. A Nemzeti Kulturális Alap könnyűzenei támogató rendszerét bemutató, valamint az Egri Ifjúsági Zenei Program (EIZP) eddigi eredményeiről és jövőjéről szóló rendezvényen a város és a Program szakértőinek előadásait hallgathatják meg az érdeklődők.

„A konferenciára részben azokat az egrieket várjuk, akik az Egri Zenei Ifjúsági Koncepcióban részt vettek, vagy helyben zenélnek. Másrészt azoknak a településeknek a képviselőit, akik tervezik, hogy a február 28-ig beadható Városi zenei koncepció készítésére kiírt pályázatunkra jelentkeznek. Nekik szeretnénk megmutatni az egri tapasztalatokat, mint egy lehetséges példát. Továbbá szeretnénk elmondani, mit várunk ettől a pályázattól” – mondta Bajnai Zsolt, a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Program kollégiumvezetője, hozzátéve, hogy az NKA oktatási konferenciájának kapcsolódó anyagairól is beszélni fognak.
A konferenciát beharangozó sajtótájékoztatón Rázsi Botond, Eger város alpolgármestere kiemelte, hogy az Egri Ifjúsági Zenei Program keretében eddig több mint 10 millió forintot költött a helyi könnyűzenei élet támogatására az önkormányzat: „A kezdeményezés számos előadónak és zenekarnak teremtett bemutatkozási, fejlődési lehetőséget, emellett zenei programok sokaságával színesítette az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre pályázó település kulturális kínálatát.”
A február 7-ei konferencia az előadások után műhelymunkákkal zárul, két lehetőség közül választhatnak a résztvevők. Az NKA oldaláról kifejezetten az a cél, hogy megmutassák, hogy lehet jól megírni egy pályázatot, míg az EIZP műhelye a szervezet jövőbeli terveinek bemutatását szolgálja.
A konferenciára minden érdeklődő ingyenesen regisztrálhat 2018. február 2. 16.00 óráig, Huszthy Boglárka, Eger MVJ Önkormányzata ifjúsági referensénél a huszthy.boglarka@ph.eger.hu e-mail címen vagy a +36 20 264 8298 telefonszámon. A regisztráció során kérik megadni, hogy a résztvevő melyik műhely munkájában szeretne részt venni.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink