Közeleg a nemzetközi pályázatok beadási határideje

2019. 11. 20.

A nemzetközi jelenlétet ösztönző pályázatokra elkülönített keret összesen 115 millió forint.

 

Hatodik alkalommal írt ki pályázatot az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma külföldi – amibe a határon túli területek ezúttal sem értendők bele – koncertek, turnék és az ezekhez kapcsolódó promóció megvalósítására. Az elsősorban Európába, Észak-Amerikába és Ázsiába irányuló, 2020-ban megvalósuló produkciókra ebben az évben is 100 millió forint áll rendelkezésre, amelyből fellépésenként minimum 100 ezer, maximum pedig 450 ezer forint támogatás igényelhető.

Ugyancsak a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogram részeként jelent meg két, a jövő évi nemzetközi showcase fesztiválokon való részvételt segítő pályázat. A már gyakorló, nemzetköz tapasztalatokkal rendelkező menedzserek ezúttal is három könnyűzenei vásárra történő utazáshoz kérhetnek támogatást, fejenként maximum 450 ezer forint értékben. Illetve ismét közzétette a Hangfoglaló Program Kollégiuma a nemzetközi tapasztalatokkal még nem rendelkező, de a téma iránt érdeklődő, „leendő” menedzsereknek szóló pályázatát, amiben három, a HOTS exportiroda által megjelölt showcase fesztiválon vehetnek részt a jelentkezők.

A pályázatok benyújtásának határideje november 25-e éjfél.
A felhívások teljes szövege elérhető az NKA honlapján ITT.

 

 
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
2026. 08. 25.
... nem a gigantikus méretű tömegfesztiválok sorát erősíti, hanem sokkal inkább az intimitásra, a tartalmas találkozásokra és a magas minőségű underground kulturális élményekre fókuszál.
2026. 08. 25.
A BioBach kiadó gondozásában és a Dalok.hu terjesztésében 2026 nyarán megjelent EP nem csupán egy virtuóz felvétel, hanem tisztelgés a hangszer történetének egyik legfontosabb mérföldköve, Serge Koussevitzky fisz-moll nagybőgőversenye (Op. 3) előtt.
2026. 08. 24.
A "Rettenet" zenekar egy magyar alternatív metal trió, amely Koncz Mátyás korábbi egyszemélyes projektje, a Blackroam folytatásaként nőtte ki magát valódi zenekarrá.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink