Kozma Orsi - Vulkán

2013. 05. 15.

Az új album felvételei több neves szerző közreműködésével készültek, megörvendeztetve a rajongókat egy sajátos, modern hangzásvilággal. A „Vulkán” c. lemez igazán rendkívüli élményül szolgál a hallgatóknak, kissé eklektikus, kissé bizarr. Minthogy Orsi többféle zenei stílusban kipróbálta már magát, így az új album anyaga is a maga sokféleségében alkot kerek egészet. A könnyű, diszkó műfajtól, a fülbemászó, légies szövegeken át, a súlyos, különös hangszerelésű, elgondolkodtató mondanivalóval bíró dalokig mindent megtalálunk az új Kozma Orsi lemezen. Hat évvel ezelőtt jelentet meg az utolsó („Igazi szerep” című) szólólemeze, a „Vulkán” című új album munkálatai pedig azóta tartanak. Ahogy mondani szokás, jó munkához idő kell! Az énekesnőben mostanra fogalmazódott meg a friss mondanivaló. Az új lemezen levő számok közül három dal már ismerős lehet a hallgatóknak korábbi albumokról, a „Csillagfény”, a „Szupererő”, és az „Óceán” - ez utóbbiból videó klip is készült. Az albumon található tíz szám közül nyolcnak a zenéjét és a szövegét Szakos Krisztián (Ákos, Caramel, Compact Disco) írta, akivel Orsi évek óta sikeresen dolgozik együtt. A két angol nyelvű dal egyikét, a „Waves” című szerzemény zenéjét Tóth Dániel „Pixa” (Nobody Moves, Flour Tomi), a szövegét Bezzegh Éva írta. A dalhoz tartozó videó klipet nemsokára láthatja a közönség itt a Dalok.hu oldalán is! A másik, „Liar” című szám zenéjét Benedek Tamásnak (Neo, Drum & dj) és Kozma Orsinak, a szövegét Bezzegh Évának köszönhetjük.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink