Közösségi Program pályázat az idei Mediawave-en

2017. 02. 27.

Folytatódik a korábbi években megkezdett közösségépítő kezdeményezés a Tartóshullám / Mediawave Együttlét keretében. Azokat a szervezeteket, csoportokat, egyéneket várják, akik szeretnék megvalósítani KÖZÖSSÉG ALAPÚ ötleteiket, legyenek azok művészeti, tudás vagy sport alapúak. Mindezt április 27. és május 1. között a komáromi Monostori Erőd izgalmas, nem mindennap tereiben, vagy akár az öreg Duna partján, az ártéri erdőben, a Dunai bástya előtti pázsiton.

Közösség építő, kapcsolat teremtő, ’aktív’ programokat keresnek, illetve a helyszínen, a fesztivál vendégek szeme előtt létrejövő, alakuló projekteket. Prioritást élveznek ezért azok a pályázatok, amik a közönséget aktivitásra buzdítja, bevonja, nem külső, passzív szemlélőként értelmezi.
Összcél egy olyan EGYÜTTLÉT létrehozása, amely alapját, mondhatni fundamentumát sok kis közösség nyitott munkálkodása, bemutatkozása adja, ellentétben a programok sorára, sztárokra és tömegre alapozott fesztiválokkal. Nem kevésbé fontos cél, hogy átjárhatóság legyen, alakulhasson ki a kisközösségek között. És belőlük következzenek a nem hagyományos értelemben vett „programok”. De a legfontosabb cél, olyan környezet kialakítása, ahol ismét „köszönnek egymásnak az emberek”.



Pályázók köre lehet:
- csoportok / baráti körök
- társulatok/egyesületek stb.
Jelentkezési feltételek
Jelentkezési lap értelemszerű kitöltése és határidőig való visszaküldése!
Elbírálás határideje:
2017. március 31.

Díj:
- Bemutatkozási lehetőség a 27. Tartóshullám/Mediawave
Nemzetközi Film és Zenei Együttléten
- Napijegy, jegyek, fesztivál bérlet - projekttől függően.
További infók itt.

 

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink