Krizso - Boys In The City – Girls From The Woods

2019. 11. 21.

A főként a színházi világban alkotó Soós Attila rendezésével, a 235 Productions szárnyai alatt megérkezett az első videoklip Krizso október elején megjelent Boys in the City – Girls from the Woods EP-jéhez. A Csordás Zita (Mayberian Sanskülotts) énekével díszített Carry On a Klinik gondozásában megjelent, neves énekesi és hangszeres gárdával készült, nu-triphopos, sötét, urbánus anyag egyik legfülbemászóbb trackje, most látványos, árnyékboxban és kortárs táncban bővelkedő videó készült a számhoz. Az egykori Realistic Crew zenei megfejtője az új EP lemezbemutatóját a jövő év elején, január 16-án tartja a Toldi klubban. 

Vranik Krisztián (aka Krizso) először a nirvanacopy-grunge műfajában lépett színpadra és szerepelt dalszerzőként és énekes gitárosként 15-17 éves koráig, saját bevallása szerint ebben a stílusban nem volt túl tehetséges, ezért ragadott billentyűzetet.

20 évesen alapította meg a Realistic Crew-t, amely először egy alkotói csoportként működött, aztán egy kisebb live act, majd egy 8 tagú zenekar lett. Kalotás Csaba szerzőtársával a projekt szinte csak nemzetközi kiadóknál jegyzett lemezeket, számszerint 4 LP-nyit. A Realistic Crew-n kívül 3 nagyjátékfilm soundtrackjét és sok rövidfilm zenét szerzett, későbbi alkalmazott munkái pedig leginkább színházi zeneszernésben jelentek meg, Schilling Árpád, Kristian Smeds, Ascher Tamás, Bánki Gergely, Vajdai Vilmos rendezéseiben. Rövidéletű Astryd nevű projektjéről nem szívesen beszél, 2017 márciusa óta viszint a Jónás Vera Experiment producereként dolgozik.

Kisebb szülési szabadság, azaz 5 év hallgatás után Krizso megjelentette visszatérő albumát egy saját, szóló EP formájában, mely a Klinik kiadó gondozásában jelent meg 2017 decemberében. A (N)euro-Zen című, lendületes és személyes nu-triphop albumon közreműködik többek között Jónás Vera, Judie Jay és Polgár Odett is.

2019 októberében jelent meg a Boys In The City – Girls From The Woods című új EP-je, amely ITT letölthető.

 

 

 

 

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
2026. 08. 25.
... nem a gigantikus méretű tömegfesztiválok sorát erősíti, hanem sokkal inkább az intimitásra, a tartalmas találkozásokra és a magas minőségű underground kulturális élményekre fókuszál.
2026. 08. 25.
A BioBach kiadó gondozásában és a Dalok.hu terjesztésében 2026 nyarán megjelent EP nem csupán egy virtuóz felvétel, hanem tisztelgés a hangszer történetének egyik legfontosabb mérföldköve, Serge Koussevitzky fisz-moll nagybőgőversenye (Op. 3) előtt.
2026. 08. 24.
A "Rettenet" zenekar egy magyar alternatív metal trió, amely Koncz Mátyás korábbi egyszemélyes projektje, a Blackroam folytatásaként nőtte ki magát valódi zenekarrá.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink