Laibach Magyarországon!

2007. 02. 16.
A könnyed szombat esti szórakozást keresők szíveskedjenek átugorni az alábbi sorokat. Akik viszont valami erőset óhajtanak, azok ne keressenek tovább, ugyanis a szlovén Laibach várhatóan (nem csak) a hétvége legsúlyosabb koncertjét celebrálja majd aznap Budapesten.
A fentebbi jelzőket nem kizárólag a zenére kell érteni, a Laibach ugyanis tovább merészkedik, mint sok együttes: dalai (valamint a kapcsolódó külsőségek) révén fontos politikai-társadalmi kérdésekkel kapcsolatban gondolkodtatja, provokálja a közönséget. Nem is kis hatékonysággal, hisz arzenáljában éppúgy helye van a zajos indusztriálnak, a minimalista technónak, a gitárriffeknek és a wagneri bombasztnak, mint a diktatúrákat idéző látványnak; a szövegileg is szigorú saját daloknak, mint a bizarr slágerfeldolgozásoknak (Beatlestől a Queenig). Ennek köszönhetően 27 éves fennállása alatt a csapat kapott már hideget-meleget: félreértették, betiltották, éltették, magasztalták. Tevékenységére azonban ez a legkisebb hatással sincs - a Laibach "csak" mondja a magáét, méghozzá csak a maga módján: tavalyi lemezén, a Volkon például különböző nemzetek himnuszait dolgozta át és torzította el. Az albumhoz kapcsolódó turné az "erős" zenék híveinek örömére hozzánk is elér - félreértés, éltetés, magasztalás tehát szombaton az A38-on.
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink