Lajkó Félix és Boban Markovic a világzenei ranglista élén

2019. 08. 04.

Egyedülálló sikert ért el a Fonó kiadó: augusztusban két lemeze vezeti a rangos nemzetközi világzenei listát, a World Music Charts Europe-ot (WMCE). Az első helyen a Boban Markovic Orkestar Mrak című albuma, a másodikon Lajkó Félix és a Volosi lemeze szerepel.

A Fonó Budai Zeneház csütörtöki közleménye szerint egyetlen kiadónak sem sikerült még a világzenei toplista két vezető helyét megszereznie. Mint az MTI-hez eljuttatott közleményből kiderül, a WMCE listáját 27 ország ötven rádiós világzenei szakemberének szavazatai alapján állítják össze és teszik közzé minden hónap elsején. Mint kiemelték, Boban Markovic és zenekara második hónapja szerepel az első helyen, ezt korábban csak egy hazai kiadványnak sikerült elérnie: 2013-ban Lajkó Félix Mező című albumának. A listavezető szerb Boban Markovic Orkestar és a második helyre került magyar–lengyel közös produkció, a Lajkó Félix & Volosi mellett még egy magyar vonatkozású szereplője van a WMCE legfrissebb top 20-as listájának: a Romano Drom Give Me Wine című anyaga, amelyet a Riverboat kiadó jelentetett meg, a 18. helyen áll.

Lajkó Félix (Fotó: Juhász László / Wikipédia)
Emellett egyébként további felületek is az élvonalba sorolják a Fonó lemeztermését. Az elsősorban a régió zenéit szemléző Balkan World Music Charts negyedéves listáját jelenleg Lajkó Félix és a Volosi vezeti, és az első tízben a Fonó további két albuma, a Babra és a Meybahar debütáló lemeze is szerepel. Közéjük ágyazódott be a Söndörgő Nyolc & nyolc című albuma, amelyet a zenekar saját kiadásban jelentetett meg.
A világzenei piacon szintén meghatározó szereplőnek számító Transglobal World Music Charts augusztusban a Boban Markovic Orkestar lemezét a 7., a Lajkó Félix & Volosiét a 32. helyre rangsorolta. Ezen a listán a Söndörgő a 25., a szintén a Fonó által gondozott album, Vaszi Levente és Vrencsán Anita Gyimesvölgyi népzene Kistelekről című korongja a 31., a Meszecsinka Állj bele a mélybe (kiadó: CPL-Music) című munkája pedig a 37.

A közlemény kitér arra, hogy a világzenei piac vezető szaklapja, a londoni székhelyű Songlines az elmúlt évben a Fonó több lemezéről közölt kritikát, illetve két anyagot beválogatott a Top of the World kiemelt CD-mellékletébe: a Cimbalom Brothers Brotherhood és a Boban Markovic Orkestar Mrak című lemezét.

Forrás: https://nlc.hu/  

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink