Legyen a könnyűzene is mindenkié!

2017. 10. 30.

Felhívás a Legyen a könnyűzene is mindenkié! – Könnyűzenei oktatási konferencián való részvételre
A Szent György Nonprofit Kft. és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Program Könnyűzenei Oktatást Támogató Alprogramja Legyen a könnyűzene is mindenkié! címmel konferenciát szervez a könnyűzenei oktatás helyzetéről és lehetőségeiről a Budapest Music Centerben (BMC) 2017. november 21-én (kedden) 9:30-tól, november 22-én (szerdán) 9:30-tól pedig egy workshopra várják a résztvevőket.
A konferencia rövid távú célja, hogy kialakuljon egy párbeszéd a témában érintett szakemberek között arról, hogyan vihető előre és újítható meg a hazai könnyűzenei oktatás. Az esemény első napján magyar és külföldi előadók már bevált példákat mutatnak arra, miként lehet megszólítani a fiatalokat; másnap pedig egy workshop keretében, az elhangzottak alapján közös gondolkodásra, ötletelésre invitálnak a szervezők minden érdeklődőt.
A hosszú távú cél egy olyan oktatási minta létrehozása, amely minél több diák részére teszi lehetővé, hogy megismerhesse a könnyűzenei hangszereket, avatott zenészek segítségével kipróbálhassa azokat, s aki kedvet érez, egységes rendszerben tanulhasson, majd megfelelő körülmények között bontakoztathassa ki a tehetségét. Az NKA 2015. évi kutatásai alátámasztják, hogy azokból lesznek tudatos zenei felhasználók és vásárlók – akik hajlandók letöltésért, hanghordozóért, belépődíjas koncertért fizetni –, akik maguk is tanultak zenélni vagy zenélnek/zenéltek.
A könnyűzene-oktatás fejlesztése elképzelhetetlen a komolyzenei oktatással való együttműködés nélkül. Ezzel a konferenciával is erre szeretnénk buzdítani a kollégákat, annak érdekében, hogy a zene – a kodályi jelmondattal élve – tényleg mindenkié legyen.
Várunk tehát minden szakmabelit és érdeklődőt, hogy együtt elindítsunk egy párbeszédet a magyar könnyűzenei oktatás jelenlegi helyzetéről és jövőjéről!
A konferencia helyszíne: Budapest Music Center, 1093 Budapest, Mátyás utca 8.
A konferencia időpontja: 2017. november 21–22.
A konferencia szekciói:
2017. november 21.
Kezdő akkordok – Hazai és nemzetközi helyzetértékelés (9:30–11:00)
Hangszert a padba – Könnyűzenei oktatás szervezett keretek között (11:30–13:00)
Együtt öröm a zene – Az együtt zenélés sikeres példái (14:00–15:30)
Oktatásra hangolva – A zenetanárképzés és a könnyűzenei oktatás lehetőségei (16:00–17:30)
2017. november 22.
Workshop: Elvinni a zenét – A zenetanulás lehetőségei (9:30–11:00, 11:30–13:00)
(A workshopon való részvétel előfeltétele a konferencián való megjelenés.)
Az esemény részletes programja a Poptanítás-blogon  és a Poptanítás facebook-oldalon érhető el, mely felületek folyamatosan frissülnek a konferenciával kapcsolatos anyagokkal.
Regisztrációjukat erre a linkre kattintva tudják megtenni.
E-mail: poptanitas@gmail.com
Forrás: Hangfoglaló Program

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink