Lehet már nevezeni a Fonogramra

2016. 11. 14.

Az idei nagy sikerű rendezvény után a MAHASZ jövőre is megtartja a magyar zenei élet meghatározó eseményét, a Fonogram - Magyar Zenei Díj 2017 díjátadó estet! Minden eddiginél szebb, izgalmasabb látványelemekkel, ismert nevekkel és új tehetségekkel, ismét az egykori legendás Budai Ifjúsági Park területén, a Várkert Bazárban, televíziós közvetítéssel! Máris indul a nevezés, várjuk az idei megmérettetés résztvevőit!

A Fonogram - Magyar Zenei Díjra természetesen nem csak KIADÓK ÁLTAL GONDOZOTT MEGJELENÉSEK, hanem SZERZŐI KIADÁSÚ ALBUMOK ÉS HANGFELVÉTELEK IS NEVEZHETŐK!

Nem szükséges, hogy a benevezett előadónak teljes albuma legyen; amennyiben ilyennel nem rendelkezik, de az előző két naptári évben, azaz 2016-ban vagy 2015-ben hangfelvétel(eke)t készített, úgy az egy vagy több önálló hangfelvétel is nevezhető. (Emlékeztető: az előző évi szavazás során az öt jelölt közé került hangfelvételek nem nevezhetők újra, nem nevezhetők továbbá korábban megjelent hangfelvételekből összeállított válogatásalbumok.)

Az albumok és hangfelvételek mostantól nevezhetők a www.fonogram.hu/nevezes oldalon - a műfajok nagyon széles skáláján, összesen 18 kategóriában.

A nevezések határideje: 2017. január 6. péntek, 12 óra.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink