Lezajlott a 2009-es Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató első fordulója - Déli metál és a Kóbor Angyal Bécsben

2009. 12. 15.

Lezajlott a 2009-es Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató első fordulója az A38-hajón. Az első napon metálzenekarok mérték össze tudásukat, akik közül, a zsűri és a közönség összesített szavazatai alapján a Zamek és a Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok utazhat Bécsbe, hogy megmutassa magát az International Live Award elődöntőjében.

Előbbi zenekar a Hangszerarzenál jóvoltából nyert egy 200 ezer forintos, utóbbi pedig egy 50 ezer forintos vásárlási utalványvt is. A Skalar Music különdíját az As We Fly Away nyerte: a zenekar minden tagja kap egy kétszemélyes belépőt két szabadon választott Skalar Music-os rendezvényre. A Converse különdíját, ami egy-egy pár Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató logoval ellátott tornacipő, az As We Fly Away gitárosa, a Zamek dobosa, a KAFeBár gitárosa és énekese és a Behind Your Fears énekese nyerte. Őket az egyéni teljesítmények alapján díjazta a zsűri. A Planet Z magazin felajánlása, hogy az első két zenekar bemutatkozhat a magazinban 2010-ben.

A zsűri a következő tagokból állt: György Péter (EMI Music Publishing), Szabó András (Dalok.hu), Lacfi Dávid (Universal Records), Soós Balázs (Skalar Music), Varga Attila (Index.hu), Dankó János (Planet Z/Lángoló Gitárok).

A következő zenekarok léptek fel november 28-án: As We Fly Away, Behind Your Fears, Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok, Nadir, Off The Against, Stream, Sunset, Wait For A Mistake, Zamek
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
2026. 08. 25.
... nem a gigantikus méretű tömegfesztiválok sorát erősíti, hanem sokkal inkább az intimitásra, a tartalmas találkozásokra és a magas minőségű underground kulturális élményekre fókuszál.
2026. 08. 25.
A BioBach kiadó gondozásában és a Dalok.hu terjesztésében 2026 nyarán megjelent EP nem csupán egy virtuóz felvétel, hanem tisztelgés a hangszer történetének egyik legfontosabb mérföldköve, Serge Koussevitzky fisz-moll nagybőgőversenye (Op. 3) előtt.
2026. 08. 24.
A "Rettenet" zenekar egy magyar alternatív metal trió, amely Koncz Mátyás korábbi egyszemélyes projektje, a Blackroam folytatásaként nőtte ki magát valódi zenekarrá.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink