Mága Jennifer: Til Tomorrow - Hódítsuk meg Amerikát!

2018. 06. 13.

2018. június 1-jén debütált Mága Jennifer „Til Tomorrow” című dala a Los Angeles-i PBS Show-n. Amerika legnagyobb közszolgálati csatornája Mága Zoltán X. Jubileumi Budapesti Újévi Koncertjét mutatta be, amelynek keretein belül hallhattuk először a David Fosterrel közösen előadott szerzeményt.

A fiatal tehetség jövőre fejezi be a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának klasszikus énekművész szakát, de nemzetközi karrierje már most útnak indult. Számos fellépést tudhat maga mögött világszerte, illetve a Budapesti Újévi Koncerteknek rendszeres előadója a Papp László Budapest Sportarénában. Jennifer 2017 októberében teltházas nagyszabású show-műsorral lepte meg a közönséget a Budapest Kongresszusi Központban, amely a „Vision Show” nevet viselte. Az estet Mario Frangoulis görög tenor, a többszörös platinalemezes Takács Nikolas, valamint Szakcsi Lakatos Béla, Kossuth díjas zongoraművész tették még emlékezetesebbé.

Jennifernek idén jelenik meg debütáló albuma, amelynek címadó dalát a híres zeneszerző, Patrizio Moi írta, aki többek között olyan előadók slágereiért felel, mint Meghan Trainor, Justin Bieber és Luciano Pavarotti. A „Til Tomorrow” hangfelvétele a Record Plant Recording Studioban rögzítették, elkészítésében David Foster testvére, Jaymes Foster is közreműködött, kinek nevéhez Michael Bubléval és Céline Dionnal dolgozott együtt. A dalszövegét a szintén sikeres Lindy Robbins jegyzi, akihez a One Direction, JLo, Britney Spears, Shaggy és Toni Braxton slágerei köthetőek.

Az új dal meghozta a várt eredményt, ugyanis Remko Peters hollywoodi producer lemezszerződést és egy több állomásból álló amerikai turnét ajánlott fel az énekesnőnek. Attila Glatz amerikai impresszáriótól megtudhattuk, hogy nyáron kezdik Jennifer nagylemezének felvételét, melyről az első single egy karácsonyi dal lesz. A „Til Tomorrow”, amelyhez hamarosan videóklip is készül, már elérhető az összes digitális platformokon.


 


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink