Magyar Klipszemle – szerda éjfélig tart a közönségszavazás!

2019. 09. 24.

„A kérdést, hogy mi a francért nincs itthon a zenei videóknak rendes, országos versenye, először 2015-ben tették fel maguknak a szervezők. Ezután két éven át a budapesti Toldi Moziban rendezték meg a szemlét. Két napos, maratoni klipnézős népünnepek voltak. Egy év kihagyás után, a harmadik verseny tavaly, az Anker'tben volt. Az évente változó, független zsűri újságírókból, filmesekből és zenei szakemberekből állt össze. Egy díjat azonban mindig a közönség szavazott meg. A korábbi feltörekvő nyertesek jó része azóta Los Angelestől Szabadkáig filmes, reklámos, vagy kreatív szakember lett. Most érkeztünk el a negyedikig, de a cél azóta se változott: legyen platform a hazai zenei videóknak, legyen tétje jó klipet csinálni, hadd nézzük meg őket egyszer nagyvásznon!”
Így írják le a szervezők a Klipszemle lényegét és eddigi történetét.
Népszavazáson dől el idén is, hogy ki nyeri a 4. Magyar Klipszemle közönségdíját. Szerda éjfélig lehet voksolni a www.klipszemle.com/vote/ oldalon. Hozzátesszük, hogy itt nem a kedvenc zenekarunkra szavazunk, hanem klipekre, amelyek a zenekartól és az adott daltól függetlenül is értékelhető művek. Nézzétek meg az összeset és szavazzatok a legjobbra!

Október 10-én az Akvárium klubban tartják meg az idei Klipszemle záró eseményét, Facebook esemény ITT.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Január 17-én jelent meg Pély Barna legújabb nagy lemeze, mely anyag mintegy összefoglalja Barna 25 éves pályafutását, jónéhány új dallal téve teljessé a zenész páratlan életművét...
2026. 01. 26.
2026 februárjában tölti be századik életévét Kurtág György, aki Ligeti György és Eötvös Péter mellett a legjelentősebb kortárs magyar komponistaként vonult be a zenetörténetbe.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink