Magyarország az idei Waves Vienna fókuszországa!

2019. 05. 23.

A HOTS – Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda 2017 óta partnere az európai showcase fesztiválok között egyre fontosabb szerepet szerző Waves Viennának. Az elmúlt két évben összesen hat zenekart tudott Magyarország a bécsi fesztiválra delegálni. Ma hivatalosan is bejelentették az idei Waves Vienna egyik fókuszországa Magyarország lesz. Ez a hír a hazai könnyűzene nagy eredménye: a szervezők figyelemmel kísérve a magyar színteret elérkezettnek látták az alkalmat, hogy bemutassák annak sokszínűségét, hiszen a magyar zenekarok egyre izgalmasabbak a nemzetközi piac számára is.

Ausztria a HOTS program keretén belül támogatott zenekarok negyedik legnépszerűbb turnécélpontja - nem csak az ország közelsége miatt. Globális értelemben is innen érkezik a hetedik legtöbb nemzetközi jogdíj-bevétel a magyar szerzőknek. A mai bejelentés értelmében 2019-ben legalább hat zenekar léphet majd fel a Waves Viennán. A lehetőség súlyát mutatja, hogy olyan, mára már világhírű produkció is itt kezdte nemzetközi pályafutását, mint például Jamie Woon, Evert & the Two Dragons, Kavinsky, Ghostpoet, SOHN, Charli XCX, Austra, Kensington, Zola Jesus, Zeal & Ardor, és még sokan mások.

A hazai zenekarok hangsúlyos jelenléte mellett két dedikált, magyar piaccal foglalkozó konferenciapanel is megszervezésre kerül az idei fesztiválon, a HOTS pedig a Balassi Intézet bécsi épületében, a Collegium Hungaricumban ünnepli fogadással a magyar fókuszt. Magyarországot a korábbi években a következő zenekarok képviselték a Waves Viennán: Fran Palermo (2018), Mörk (2018), Antonia Vai (2018), Dope Calypso (2017), Babé Sila (2017), Belau (2017), Naked Woods (2015), Slap in the Bass (2011).

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink