Magyarország elsőszámú focista-rappere ezúttal érzelmesebb oldalával hódít.

2018. 09. 22.

A karizmatikus Ferkó Csabi legújabb megjelenése, az „Így van jól” egy idilli szerelmi történet. A dal egy olyan idealista, mégis valós életképet tár elénk, amikor egy párkapcsolaton belül minden klappol és megfelelően működik. Csabi egyénisége, sportszelleme és céltudatossága gazdagítják zenéjét, igazán egyénivé teszik dalait.

„Ez egy korábbi szerzeményem, és most éreztem elérkezettnek az időt, hogy megjelentessem. Az eddigi számaimhoz képest az „Így van jól” egy kicsit más hangvételű lett, de ugyanúgy engem tükröz. Jó, ha egy előadó sokszínű és ezt képes a zenéjén keresztül is kifejezni. Van érzelmesebb oldalam is, és örülök, hogy ezt megmutathatom.” – mesélte Ferkó.

A videóklip Ráczkevén készült, ahol drónokkal is forgattak a látványosabb képi világ érdekében. „A gyönyörű helyszín az én ötletem volt, mivel egy jó barátom ott lakik. Törekedtem arra, hogy ne legyen túl „nyálas” a végeredmény, de lássuk be, hogy a szerelemben néha minden rózsaszín…” – fűzte hozzá az előadó.

Ferkó Csabi egyenesen a focipályáról vonult a stúdióba, ahol tavaly nyáron elkészítette debütáló, „Úgy néz ki, berúgtunk” című számát. Ezt követte a „Nézd, Budapest!”, melynek témája a Budapest által adott – főleg éjszakai – életérzés. A sármos rapper célja, hogy zenéjével kiszakítsa közönségét a mindennapi kerékvágásból. Csabi világát olyan ismert sztárok inspirálták, mint Eminem, hazai előadók közül Ganxsta Zolee, az Animal Cannibals és a Rapülők hatottak rá. A csibészes előadó nagy utat tett meg az NB1-es focicsapatoktól a képernyőkig / lejátszókig, azonban minden egyes perc megérte. A feltörekvő magyar rapperben minden megvan, ami a sztársághoz szükséges – és még több: „Elvetemült csávó vagyok ilyen szempontból, addig csinálom, amíg el nem érem a célom.” Hajrá Csabi!





 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink