Majmok a sarokról

2007. 02. 16.

A Grammy-díj mellett a Brit Awardsra érdemes figyelnie annak, aki tudni szeretné, épp mely előadókat tartják a legjobbnak a könnyűzenében - legalábbis Angliában. Itthon ugyanis a díjazottak nagy része alig-alig ismert. Ennek az is oka lehet, hogy az angolok inkább a még kevéssé ismert, fiatal tehetségekre figyelnek.

Az elismerést harminc éve adják át tucatnyi kategóriában, odaítéléséről főként brit zenei szakemberek döntenek, néhány kategóriában viszont a közönség szavazatai.
A szerda este megtartott idei gálán két-két elismeréssel az "Északi-sarki majmok", azaz az Arctic Monkeys (a legjobb brit együttes és album), valamint a Killers (legjobb külföldi együttes és album) bizonyult a legjobbnak. A britek legjobb férfi előadója James Morrison lett, a női pedig Amy Winehouse - a nemzetközi mezőnyben Justin Timberlake és Nelly Furtado győzött.
A nemrég újra összeállt Take That Patience című dala érdemelte ki a legjobb kislemeznek járó díjat, az év koncertje a Muse-é (kiütve például Robbie Williamst). Az év brit felfedezettje a Fratellis nevű formáció, a külföldiek közül pedig az Orson. Az idei életműdíjat az Oasis kapta.
A legnagyobb vesztes a külföldön igencsak sztárolt Lily Allen, aki négy jelöléséből egyet sem váltott díjra.
Részletek: www.brits.co.uk , Népszabadság • S. M.   • 2007. február 16

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink