Majsai Swing Stars koncert a Margitszigeti Víztoronynál

2013. 07. 25.

Majsai Gábor mögött egy igazán profi karrier tornyosodik. Első komoly együttese a Wastaps volt, majd az Europa Group Cserháti Zsuzsával, akikkel végigturnézta Európát. Később külföldön olyan sztárok előtt lépett fel, mint a Four Tops, James Brown vagy a Modern Talking. A Cream-emlékzenekar után a Besenyő Blues Band következett. A zenekar 92-ben EMERTON-díjat kapott, majd '93-ban megnyerték az első pop-rock fesztivált. Már ezen a versenyen is sokan Tom Jones-ozták külseje és hangja alapján. Első szólólemeze BaráTom Jones címmel készült el. A közönség szimpátiája azóta is kíséri ezt az anyagot, így nagy örömmel énekli újra és újra. Vágó István hívószavára egyik oszlopos alapító tagja lett a Favágók zenekarnak. 2002-ben Dés László és Geszti Péter szerzeményét, az Üvegtigris főcímdalát, a Rossz pénzt énekelte. 2006 fordulópontot hozott az énekes életében: a boltokba kerülhetett Póker c. önálló lemeze, majd 2007-ben a következő albumán klasszikus amerikai jazz nótákat énekelt nagyzenekari hangszereléssel, igényes, új magyar szövegekkel. Ennek apropóján alakította meg a Majsai Swing Starst. A swing műfajban találta meg leginkább önmagát. A Swing és a Boogie c. mega-albuma szintén swing alapokra épít és a boogie-woogie felé is kacsingat. Az albumról több szerzemény a 90.9 JAZZY Rádió gyakran játszott dalai közé került. Majsai Gábor nagy sikereket arat a rádió rendezvényein.
 

Majsai Swing Stars 

Jazzy Tower-koncert

2013. július 27. (szombat) 20:00

Margitszigeti Víztorony-udvar

Érkezzen Jazzy hajójárattal: a programjegy tartalmazza a hajós transzfert, egy welcome italt, a koncertet és a Víztorony-látogatást.

A különjárat menetrendje:

Vigadó tér 5. kikötő, indul: 18:45
Batthyány tér 1. indul: 18:55
Dráva utca 2. indul: 19:10
Margitszigeti Szabadtéri Színpad és Víztorony érkezés: 19:20

Margitszigeti Szabadtéri Színpad és Víztorony indulás: 22:30
Dráva utca 2. érkezés: 22:40
Batthyány tér 1. érkezés: 22:55
Vigadó tér érkezés: 23:00 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink