Makám – Holdfényt vetettem

2015. 11. 02.

Krulik Zoli az utóbbi években leginkább két magyar költőóriás életművébe ásta be magát. 2014-ben zárta le az egyik irányt, hisz az annak az évnek a végén jelent meg Petri György 19 versét tartalmazó szóló anyaga. A másik út is a befejeződni látszik, mert itt az új, a Holdfényt vetettem című Makám album, amelyen újonnan megzenesített Weöres Sándor versek hallhatók.
A költő 1944-ben megjelent Medúza című kötetének záró ciklusa, "a dalok, epigrammák, ütempróbák, vázlatok, töredékek" alcímet viselő 120 verset tartalmazó Rongyszőnyeg ciklus. Ahogy a rongyszőnyeg különböző színű rongyok összeszövéséből lesz tarka-barka egésszé, úgy ez a versfüzér is a témák, versformák színes kaleidoszkópját mutatja be ezekben a rövid, helyenként szürreális versekben, amelyek filozofikus tartalmakat, játékosságot, zeneiséget és könnyedséget hordoznak.

Aki az utóbbi években figyelemmel követte a Makám koncertjeit, az sejthette, hogy kezd összeállni az új anyag. Egyre több új Weöres Sándor költemény került a programba, amely egy intenzív alkotói korszakot jelzett.

Ezen az albumon immár egységében hallhatjuk az apró darabokból, pillanatokból, foszlányokból álló Weöres versek által megírt új Makám történetet. Mindez a hangszerek által kap újabb jelentést és színeket, s ahogy a költő versei mindenkor, úgy a Makám is minden bizonnyal elragad mindenkit a "szeszélyesnek tűnő ritmusok váratlan zenéjével".

A lemezt itt töltheted le.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink